Lakhatás

2024.04.05. 07:00

Kitehetnék a megtelt táblát több somogyi településen

Néhány somogyi településen az elmúlt évben tetőzött a lakosság száma. A Belügyminisztérium adatai szerint azonban a legtöbb somogyi településen majdnem négy évtizede folyamatosan csökken a lélekszám.

Marosi Gábor

Fotó: LANG ROBERT

Szennában, Zselicszentpálon, Igalban, Ságváron, Balatonmáriafürdőn, Szőlősgyörökben és Balatonfenyvesen is évek óta egyre többen élnek. A lakosság száma tavaly tetőzött, de néhány helyen idén várhatóan tovább emelkedik majd. Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere elmondta, jelenleg 1385-en rendelkeznek bejelentett lakcímmel, de ennél valamivel többen élnek a településen. – Mindent megteszünk azért, hogy vonzó legyen a falu – mondta a polgármester. 

– Van óvoda, iskola és kulturális rendezvények is, melyek felkeltik az emberek érdeklődését. Szerencsés településnek mondhatjuk magunkat, mert a fiatalok többsége, azok, akik itt nőttek fel, nem mentek el máshova, hanem helyben maradtak – tette hozzá. A szőlősgyöröki polgármester arról is beszélt, egy magánberuházás részeként hamarosan nyolcvan új telket jelölnek ki a faluban, ezért várhatóan a következő években még tovább gyarapszik a lélekszám. 

Balatonfenyvesen sem tartanak attól, hogy kiürül a község. Sőt, most már inkább azért kell aggódni, hogy a megnövekedett – főleg nyári – lélekszám miatt ne legyen probléma az elektromos hálózattal és az ivóvíz-szolgáltatással. Lombár Gábor polgármester lapunknak elmondta, a több mint 2300 lélekszámmal rendelkező Balatonfenyves még továbbra is nyugodt, csendes községnek számít, és nem urbanizálódott annyira, mint más balatoni települések. – Folyamatosan fejlődünk, épülnek az apartmanházak, lakások, de ez nem feltétlenül „egészséges” a községre nézve – hangsúlyozta Lombár Gábor. – A nyári szezonban megtízszereződik a Fenyvesen élők száma, az energiafogyasztás olyankor a csúcson van. 

A másik probléma az, hogy az épülő lakások miatt az ingatlanárak nagyon megemelkedtek, ezt pedig a balatonfeny­vesi fiatalok többsége nem tudja megfizetni, ezért elhagyja a települést, és máshol kezdi meg az életét. A Balaton lakossága az elmúlt években igaz, hogy növekedett, de öregedett is, ezért szükség lenne a fiatalokra – tette hozzá a balatonfenyvesi településvezető. 
 

Heresznyére nemrég egy arab család költözött be 


A somogyi falvak többségében azonban egyre kevesebben élnek. Heresznyén az 1970-es évek elején a lélekszám meghaladta a félezret. Az elvándorlás és elöregedés miatt viszont jelenleg csak 280-an élnek ott. – A rendszerváltás után kezdett elnéptelenedni a falu – mondta Rengel László polgármester. 

– Nincsen óvodánk, iskolánk, helyben élő orvosunk. Munkalehetőség is csekély a környéken, ezért is vagyunk ilyen kevesen. A fiatalok többsége elköltözik, csak néhányan maradnak itt. Az elmúlt években pár üres házat sikerült eladni, ezeket hollandok, németek, angolok vették meg, és itt telepedett le egy arab család is – tette hozzá Rengel László. Bőszénfán is egyre kevesebben élnek. Nyitrai István polgármester szerint 1990-ben tetőzött a lélekszám, akkor 616-an voltak a faluban. Jelenleg 480-an vannak bejelentkezve, de ténylegesen csak 430-an élnek a településen. Nyitrai István hozzátette, sok diplomás bőszénfai fiatal máshol találta meg számításait, ezért elköltözött a faluból, többen pedig Ausztriába és Németországba mentek el dolgozni. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában