Vendég

2024.05.26. 10:05

A hetvenkötetes püspök volt a kávézó vendége

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Szerzői estet tartott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke Kaposváron a KeresztezŐ Református Könyvesházban és Kávézóban csütörtökön. Steinbach Józsefnek az elmúlt tizenhat évben a tudományos szakmai kötetekkel és a füzetes meditációkkal együtt körülbelül hetven könyve jelent meg. 
– Azért is fogadtam el örömmel Petró László nagytiszteletű úr meghívását, mert több kötetem is megjelent már, de könyvbemutatóm még soha nem volt – emelte ki a püspök. – Valahogyan úgy alakult, hogy nem szerveztem meg, az időm is mindig kevés, de most határozottan kértek arra, hogy jöjjek el. Szerettem volna megnézni a könyvesházat is, mert Balatonalmádiban tervezünk majd hasonlót létrehozni – mondta. 
Steinbach József hozzátette, nagy öröm volt számára a kaposvári beszélgetés, főleg azért, mert a kérdezőtől, Petró Lászlótól olyan kérdéseket kapott, melyek sodorták magával. – Nekem ez nagy ajándék volt, hogy ezáltal is szolgálhattam az Úrnak – hangsúlyozta. 
Fotó: Kovács T.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában