Emlék

2024.05.19. 19:50

Ékes Edit nevét viseli az általános iskola tantereme

Emlékfa-ültetéssel, rajzpályázattal, kiállításmegnyitóval és szentmisével emlékeztek tanárok és diákok a 25 éve megalakult általános iskolára a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpontban.

Andricz Gabriella

Az eseménysorozat egyik fontos pontjaként az iskola első tanítójára, a 2022-ben elhunyt Kovácsné Ékes Editre emlékezve tantermet szenteltek és kiállítást rendeztek az iskola könyvtárában.

Szomorúsággal és örömmel is nyitom meg a rendezvényt, szomorú vagyok, mert Edit már nincs köztünk, hisz vele kezdődött minden, és örülök is egyben, hogy a mai napig szüksége van az iskolánkra a katolikus közösségnek és a városnak.

- mondta el Varga Bálint az intézmény igazgatója. Az eseményen a művésztanárról tantermet neveztek el a Haza Kis Polgárainak épületében, majd kiállításmegnyitó keretében emlékeztek kollégái és egykori diákjai a tanítóra.

 Edit azt vallotta, hogy képeit a Jóistennel együtt festi. Akkor volt a legboldogabb, amikor tanítványaival együtt állíthatta ki munkáit.

-mondta el férje, Kovács Zoltán

A megnyitót az iskola kórusa tette emelkedetté, Kalocsainé Pintér Mónika vezetésével. 

 A 25 éves jubileum alkalmából rajzpályázatot is hirdettünk, ahol a gyerekek ötletes rajzaiból kiderül, hogy szeretnek ide járni, és szép emlékekkel kötődnek az iskolához.

-mondta el Puczné Karvaly Kinga tanító, az esemény egyik szervezője, majd hozzátette, hogy az iskola udvarán a gyerekekkel közösen ültetnek egy fát, a jeles évforduló alkalmából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában