Folytatja a tanulmányait

2024.05.26. 11:30

Először az érettségin találkozott társaival

Néhány hete először találkozott személyesen osztálytársaival Lisztes Nárcisz, aki előrehozott érettségit tett informatikából. Ez a történet önmagában nem lenne érdekes, de Nárciszt másfél évesen diagnosztizálták gerinceredetű izomsorvadással, azaz SMA-val.

Koszorus Rita

Nyolc hónapos kora óta jártunk orvoshoz megkésett mozgásfejlődés miatt, majd amikor izombiopsziát végeztek nála, akkor derült ki, hogy SMA-ja van 

– mondta Lisztes Adrienn, Nárcisz édesanyja. – Akkor azt mondták az orvosok, hogy maximum kétéves koráig élhet. 
A fiatal lány idén augusztusban tölti be a tizennyolcat, és éppen az előrehozott biológiaérettségire készül. Nárcisz nem ír írásbelit, hanem két tételt húz és felel. Legutóbb informatikából adott számot tudásáról, ami különleges élmény volt. 

 Személyesen most találkozott először az osztálytársaival, akik nagyon érdeklődően fogadták, körülvették és kérdezgették, nagyon jó élmény volt

 – mondta Lisztes Adrienn. Hozzátette: hosszas keresgélés után találtak rá a dunaújvárosi gimnáziumra, ahol megkezdhette tanulmányait Nárcisz. 
– Három évvel ezelőtt, amikor Nárcisz nyolcadikos volt és továbbtanulás előtt álltunk, végigtelefonáltam a kaposvári iskolákat, mert nekünk az lett volna a legegyszerűbb a távolság miatt, de elzárkóztak Nárcisz fogadása elől, annak ellenére, hogy akkor volt a Covid miatti lezárás, és online zajlott éppen az oktatás. Rendkívüli felvételi eljárást hirdettek, itt is sokat érdeklődtünk, és így jutottunk el a dunaújvárosi Rosti Pál Gimnáziumhoz – mesélte a nagybajomi édesanya. 

Nárcisz heti tíz órában tanul úgy, hogy a pedagógusok a jelenléti órákat követően neki is leadják a tananyagot online. Csak így volt megoldható a középiskola elvégzése Nárcisz számára, hiszen nem csak SMA-beteg, de komoly gerincferdülése miatt ülni nem tud, ezért elektromos kerekesszékben sem tud közlekedni. Hétévesen volt egy félrenyelése, amely miatt gégemetszést hajtottak végre rajta, azóta rendszeresen le kell szívni a váladékot a tüdejéről, de még így is megtanult beszélni. A család saját erejéből nézett szembe a kihívásokkal, most azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Marcali Támogató Szolgálata segített Nárcisz szállításában az érettségire, akik arra is ígéretet tettek, hogy segítenek eljutni a következő vizsgára 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában