Programok

2024.05.25. 16:07

Horgász és főzőverseny: élményekben bővelkedik a Desedai juniális

Horgász, főző, illetve ultiverseny továbbá horgásztotó, ugrálóvár, célbadobás és tombola: Desedai juniálist szervez a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSHE). A Kaposfüredi Kilátó alatti partszakaszon június másodikán, vasárnap várják az érdeklődőket a házigazdák.

Harsányi Miklós

Fotó: Böcz Zoltán

Kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak a szervezők, változatos programok közül válogathatnak majd a vendégek. Öt – gyermek, ifjúsági, családi továbbá feeder, fenekező, illetve úszós – kategóriában hirdetnek horgászversenyt a szervezők. S érdemes tudni: különdíjat kap az, aki a legnagyobb halat fogja továbbá a legeredményesebb női versenyzőt is elismerésre számíthat. A desedai juniális részeként rendezik meg a St. Hubertus Főzőversenyt, a csapatoknak tetszőleges hal, hús, tészta vagy bográcsételt kell készíteniük. A résztvevők ajándékot kapnak, az első három helyezett értékes díjban részesül.
Szórakozás, élmény, kikapcsolódás – a Kaposfüredi Kilátó alatti partszakaszon újabb programok színesítik majd a jövő vasárnapi találkozót. Az ultiversenyre a helyszínen 10 óráig lehet jelentkezni, nevezési díj nincs, a legügyesebb indulót serleggel jutalmazzák. A Füredi Szőlősgazdák közreműködésével rendezik a találkozót. A szervezők arra is figyeltek, hogy valamennyi korosztály megtalálja a számára legvonzóbb programot, így sétahajózás, ugrálóvár, népi gyermekjátékok, horgásztotó egyaránt színesíti a rendezvényt, de lesz  tombola és célbadobás is.

XIII. Beetetés - Horgászjuniális

Négy és fél órás lesz az évadnyitó gyermeknapi horgászverseny, amit június másodikán a Deseda nyugati oldalán, a kaposfüredi Szőlőhegy alatti vízterületen rendeznek meg. Az erőpróbát nyílt, egyéni és csapatverseny formában tartják meg, utóbbiban kizárólag családok, családtagok indulhatnak.

deseda, juniálé, horgászverseny
Fotó: Böcz Zoltán

A fogott hal súlya alapján zajlik az értékelés, azonos súly esetén a több fogott hal lesz a döntő. A KSHE tájékoztatójából az is kiderült, hogy minden versenyző tombola jegyet kap, amivel értékes díjakat nyerhet. A fődíj egy, a Desedán érvényes éves területi engedély. A nevezési díj fejenként 4000 forint, a gyermekeknek díjtalan. Reggel 6 órától hétig zajlik a jelentkezés, a megnyitó és sorsolás 7-7.20 között lesz, a verseny 8.30-tól 13 óráig tart. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában