Új kezdet

Ballag már a vén diák, tovább, tovább… – cseng fülembe a szomorkás dal, amit végzős gimisként énekeltünk egykor. Akkoriban nem CD-ről szólt az ismert ballagónóta – mint napjainkban oly sok helyen –, hanem a maturandusok harsogták tele az alma mater folyosóját és az osztálytermeket; örömeink és „kínoztatásunk” helyszíneit. Akkor csak kapizsgáltuk: minden ismerettel többek leszünk. Mint ahogy arról is csak halvány fogalmunk volt, némely pedagógus jól értelmezte a makarenkói alapelvet: „Követelek tőled, mert tisztellek.” 
Azóta nagyot fordult az idő kereke, ám a középfokú oktatás finisét jelző, sok helyen ma tartott ballagás emelkedett hangulata, legszebb ruhájukban, harmadikos diáktársak sorfala között vonuló ifjak látványa évről évre állandó. Könnyező szülőknek, közeli hozzátartozóknak megrendítő is, mivel újraélik saját ballagásuk meghitt pillanatait, miközben szembesülnek az élet múlásával. Akkor is új kezdetet ígért a sikeres érettségi, csakúgy, mint most, ám arról csak futurológusok nyilatkozhatnának, hogy a mesterséges intelligencia világában, e polarizált társadalomban biztosabb lesz-e a lét, mint amilyen 40-50 éve volt. 
Higgyük, hogy reményteli jövő vár a most ballagókra (is), akik – kiröpülve a családi fészekből, a „mamahotelből”, hamarosan saját bőrükön tapasztalhatják, milyen az élet; annak minden fényével, ragyogásával, de az árnyoldalaival is. S míg lélekben készülnek az új kezdetre, életük jelentős periódusára, talán az is eszükbe jut, hogy fejet hajtsanak szüleik és tanáraik előtt, akik próbálták tudással, tartással és tisztességgel felvértezni a jövő nemzedékét, hogy kellő alapot kapjanak, melyre bátran lehet építkezni.