Lelki feltöltődés

2018.07.30. 20:00

Munka közben is megleshették a művészeket a Zselicben

Már több mint egy évtizede minden esztendőben művészekkel telik meg Zselickislak, ahol egymás társaságában önfeledten alkothatnak .

Marosi Gábor

Írókával díszítette saját készítésű kerámia tálját a Zselickislaki Alkotótáborban Ficzere Mátyás. A népi iparművész már több mint 50 éve dolgozik, 45 éve pedig a neo habán stílust képviseli. – Ez a kultúra körülbelül 500 éve van Magyarországon – mesélte Ficzere Mátyás. – Nagyon szép dolgokat lehet készíteni ebben a művészeti ágban. Az én „szakmám” a legeszközigényesebb, mindent magam csinálok – tette hozzá.

– Én első sorban grafikákat készítek a zselici tájról – fogalmazott Lengyák István, nagykanizsai művész. – Ezek gyakorlatilag öt, hat perces vázlatok, majd ebből készülnek el a linómetszetek, melyek a környéket, illetve a tábor területének szépségeit ábrázolják. Én már kezdetek óta járok ide. A munka mellett a lelki táplálkozás és a feltöltődés miatt is érdemes eljönni Zselickislakra – hangsúlyozta Lengyák István.

– Nagyon sok a visszajáró művész – erről már a tábor alapítója, Bene János beszélt. – Azért indult el több mint tíz évvel ezelőtt a tábor, hogy a barátimmal közösen alkothassak. Aztán nyitottunk az emberek felé is. Bárki bejöhet ide és megnézheti a művészeket munka közben, lehet beszélgetni is velünk – hangsúlyozta. – A gyerekeket is megszólítjuk. Lengyák István ollóvágta elnevezésű foglalkozását nagyon szeretik a fiatalok, ezzel pedig őket és szüleiket is közelebb lehet hozni a művészethez – tette hozzá Bene János.

Az táborban textil iparművész, építész, belső építész, keramikus, grafikus, festő és fotóművész is alkot. Bene János több volt tanítványát is meghívta birtokára, mint például Kiscsinál Melindát, Bihary Saroltát, Hendzsel Ilonát és Jónás Pétert.

Az alkotótáborban készült műveket egyébként keddtől az Együd Árpád Kulturális Központban lehet megtekinteni szeptember elejéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában