A Tüskevár és A Gyűrűk Ura egy szelete is megelevenedik az új könyvben

– Nem először ír könyvet. Mikor kezdődött ez az ambíciója?

– Angol szakos tanárként végeztem 2004-ben. A szakdolgozatomra hét évvel ezelőtt felfigyelt egy német kiadó. A megjelent könyvem témája kiváló segédanyagnak bizonyult, ám csupán egy réteg számára. Az írás ezt megelőzően sem állt távol tőlem. Egyetemi újságokba korábban is publikáltam társadalomfilozófia témakörben. Aztán 2014-ben megjelent az Árnyas­erdei mesék, amely egy fantasy-mesekönyv.

– Egy komoly szakirodalom után miért váltott könnyedebb műfajra?

– Egészen egyszerű oka van: a lányaim. Nagyon szerették azokat az esti meséket, amelyeket én találtam ki nekik. Egy miniuniverzum alakult ki: Árnyaserdő, amelyben manók és egyéb fura lények története elevenedik meg. A Tüskevár és a Gyűrűk ura ötvöződik benne. Nem csak egy korosztálynak szól. A felnőtt gyerekek a meséken kívül mást is észre vesznek benne. A magyar őstörténetből is merítettem.

– Ez köszönhető annak is, hogy gyakran jár régészeti ásatásokra?

– Ahogy mondani szokták: beleszülettem egy humán feelingbe. Édesanyám orosz-történelem szakos tanár, ám ő inkább elméleti szakember. Én inkább „kavicsozok”, ahogy anyukám mondaná, mert megérint, amikor találok egy római kori pénzérmét, amivel ezerötszáz évvel ezelőtt fizettek, vagy egy medált, ami akár egy sámáné is lehetett. Azért anyukámnak is tetszik, amikor egy „Zsigmond garast” mutatok neki, mielőtt megy a lelet a múzeumba.

– Mondhatjuk amatőr régésznek is?

– Annak ellenére, hogy sok terepbejáráson segítek a régészeknek, inkább csak műkedvelőnek mondanám magam. Ahogy nincs amatőr agysebész sem, úgy nincs amatőr régész...

– A „kavicsozáson” kívül elméleti kutatásokat is végez, igaz, más területen.

– Az angolszász nyelvészet ógermán gyökereit egy latin-ógörög szakos barátommal szoktunk kutatni és „megvitatni”. Azt vallom, hogy egy ember csupán egy nyelvet tud elsajátítani anyanyelvi szinten, és az nem más, mint az anyanyelve. Bár angol szakos vagyok, oroszul, olaszul, spanyolul és beás nyelven is elboldogulok.

– A beás nyelv egy kicsit kilóg ebből a felsorolásból... Mi célból tanulta meg?

– Azt nem állítom, hogy megtanultam, csak „pötyögöm”. A középiskolában, ahol angolt tanítok, sok diák beszéli valamennyire ősei nyelvét. Bár már ők sem azon a szinten, mint például a nagyszüleik. Mivel a beás ugyanúgy latin alapú nyelv, mint az olasz, így könnyen elsajátítottam az alapokat, és egyszer csak elkezdtem beás nyelven szólni a diákokhoz. Ez olyan volt nekik, mintha egy fal ismeretlen túloldaláról egyszer csak hozzájuk hasonlót hallanának. Meglepődtek, és talán ennek is köszönhetően hamar elfogadtak, mert érzik, hogy valami olyannal foglalkozom, ami az övék. Romániában is elboldogultam egyszer, egy hegyi pásztorral csevegve, hiszen a beás a mai román nyelv egy archaikus változata.

– Ezek szerint a pedagógiában is a nyelvtudást veti be. Inkább tartja pedagógusnak magát, mint oktatónak?

– Az biztos, hogy nem sokan tartanak beás nyelven angolórát, de szívesen „beloptam” ezt a fajta ismeretemet az órákra, mert így nagyobb a figyelem. Úgy érzem, nyolcvan százalékban nevelek, és csak húsz százalék a tanítás. Vekerdy tanár úr is azt hangoztatta, hogy nyolcvan százalékban értékrendet adunk át, az ismeret csupán a maradék.

– Tanítani nemcsak a középiskolában szokott. Az elméleti tudás mellett gyakorlatot is oktat, igaz teljesen más területen...

– Harminc éve shotokan karatézom. Van egy nagyon elszánt csoportom, akikkel nem versenyekre készülünk fel, a technikai rész mellett a filozófiai és szellemi háttérre is nagy hangsúlyt fektetünk. Azt vettem észre, hogy a mai gyerekeknek nincs türelme és kitartása. Három-négy hónap, míg az alapokat tanuljuk, vagyis alapállások, alapmozgások... Nekik ez túlságosan monoton, fárasztó. Mindent azonnal szeretnének, mert ehhez szoktak hozzá. Pár gyerek van csupán közöttünk, ám úgy vagyok vele mint Dobó István: Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl...

Új könyve már elkészült, most kiadót keres a szerző

Lajos László már megírta legújabb könyvét, ám egyelőre még a megfelelő kiadót keresi hozzá. A két történetet tartalmazó kötet egyik fele, A hegy c. elbeszélés olvasható már az interneten, ám az író szeretné, ha nyomdába kerülhetne. – A polcom tetején látható sámándob is elárulja, hogy szeretek spirituális dolgokkal foglalkozni. Legújabb könyvem is spirituális témákat dolgoz fel. Az ezzel kapcsolatos valós egyetemi élményeim visszaidézését tartalmazza a könyv másik története – mondta Lajos László. Hozzátette: Ez a könyv most sokkal populárisabb lett, mint az angol nyelven írt szakdolgozata. Az új kötet azoknak szól, akik elég összetettek ahhoz, hogy tudatosan kezeljék a maguk körül lévő világot, ám fogódzót keresnek egyes spirituális kérdésekben.