programsorozat

2019.12.04. 20:00

Rinyamenti települések találkoztak Nagyatádon

Beleg, Bolhás, Görgeteg, Háromfa, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Segesd és Somogyszob települések vezetői és lakosságának képviselői találkoztak Nagyatádon – mondta Ormai István Nagyatád város polgármestere.

Györke József

Fotós: Picasa

(A tizennyolc településből csak ennyi település vett részt a projektben). Köszöntőjében elmondta: mint a cím is jelzi, találkoztak egymással más települések vezetői, képviselői és lakói. Közös bennük, hogy a Rinya mentén élnek, boldogulnak. A településeken mindig történik valami, hisz az ott lakók mindig jobbat és többet szeretnének megvalósítani boldogulásukhoz. Három éve tart a programsorozat, melyben nagyon jól együttműködnek a szomszéd települések. Megköszönte a tartalmas együttműködést, hisz egymásra vannak utalva, egymást támogatják céljaik elérésében.

A nagyszínpadon közel háromórás műsor keretében léptek színre a települések versmondói, énekkarai a kicsiktől az idősebb korosztályig. A műsort követően adták át a településeken az elmúlt időszakban legtöbb eredménnyel dolgozók részére az elismeréseket.

Készül a Lábodi Legényegylet elsődíjas kolbásza

Közben megérkeztek az „Első nagyatádi kolbásztöltő verseny” tizenöt csapatának képviselői is. Szakmai zsűri értékelte a külső megjelenést, a töltés milyenségét és a kolbászok nyers és sült változatának minőségét. Különdíjban részesült a Csillag Lovastanya különleges ízvilágot bemutató kolbásza. A legfinomabb kolbászt a Lábodi Legényegylet tagjai készítették. Őket követi az ötvöskónyi romák és az Együtt Bakházáért Egyesület csapatának kolbásza.

A műsoros estet és az eredményhirdetést követően aztán „ami a szem szájnak ingere” következett. Füstölt termékekkel roskadozó asztalok várták a vendégeket, akik a nap folyamán töltött sült kolbászokat is megkóstolhatták. Hogy szomjukat oltsák, arról a nagyatádi Kertbarátkör tagjai gondoskodtak finom boraikkal. Mindenki elégedetten távozott és várják a folytatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában