renoválás

2020.02.26. 20:00

Leporolják az idő vasfogát

Longobárd kardot, bronzkori cserépedényt illesztenek össze darabjaiból a Rippl-Rónai Múzeum restaurátorai.

Góz Lilla

Évente több mint félezer leletet renoválnak, most a 67-es számú főút ásatása során előkerült kincseken dolgoznak. – Ez egy bronzkori tároló edény, amelyet Magyaregresnél találtak a régészek – mutatta Varga Katalin restaurátor azt a leletet, amit egy kirakó darabjaiból rakott össze.

Csaknem három hónapja dolgozik a kerámia összeállításán, először megtisztította alaposan az apró törmelékeket, majd összeragasztotta. – Az edényt tárolásra használták és a benne talált földet elvitték vizsgálatra, próbálják kideríteni, mi lehetett benne – jegyezte meg a restaurátor.

Egy másik irodával arrébb pedig longobárd kardon és egy pajzsdudor összeállításán dolgozott Horváth Péter főrestaurátor.

– A főút ásatása során előkerült leleteket restaurálom, a 439-es sírban talált pajzsdudor földkupaccal érkezett be és apró gombokat találtunk benne, szerencsére a díszítést is sikerült helyreállítani – mondta el a szakember. A törött kardon pedig a fa tok maradványai is megtalálhatók. Ebből mintát is elraknak, hogy meg tudják határozni a fafajt és esetleg a növény korát is.

– Sok függ a talaj környezetétől és az anyagtól, például egy vas tárgy előbb korrodálódik, mint a bronz, valamint a kelták használta fegyverek sokkal jobb minőségűek voltak és az idő kevésbé hagyott rajtuk nyomot – sorolta a főrestaurátor. Sokszor vegyszerek nélkül csak kézzel tudják a leleteket restaurálni. Évente több mint félezer emlék érkezik hozzájuk a múltból, amelyeket megpróbálnak régi pompájukba varázsolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában