Zene mozgatja a festőecsetet

A buzsáki kis takaros ház gondozott udvarán a fészer is azt hirdeti: festőművész lakik itt. A kisház oldalára a Balatont a badacsonyi látképpel a háziasszony festette.

– Nem cserélném el ezt a környezetet a városi életre – mutatott körbe az udvaron. Pedig napi két óra utazástól mentesülne, ha nem férje szülőházában élnének, hanem Kaposváron, ahol mindketten dolgoznak. Csuka Tímea napi két órát ingázik otthona és a munkahelye között. Csak így tud egyszerre a természet és a zene közelében lenni.

– A zenével első osztályos koromban kezdődött a szerelem. Berettyóújfaluban, ahonnan származom, az volt a szokás, hogy a zeneiskolai tanárok végigjárták az iskolákat első tanév végén, és kiválogatták a tehetséges gyerekeket. – Nagy hatással volt rám a tanár bácsi, aki a csellót megmutatta, így anyukámnak bármilyen nagy álma volt, hogy zongorára menjek, mégis a csellót választottam. Később persze az ő vágya is teljesült, mert a Miskolci Zeneművészeti Főiskolán már a zongora is kötelező lett.

A gyermeknevelés és a háztartás mellett sokáig nem is mert arra gondolni, hogy gyermekkori szenvedélyének, a festésnek hódoljon. Az általános iskolai rajztanára a sikeres rajzpályázatok után szívesen irányította volna a képzőművészet felé. Napjainkban már rendszeresen alkot.

– Nem alszom – árulta el a titkot nevetve. – Tizenegykor lefekszem, de négykor már kelek is. Megtanultam gyorsan dolgozni, hogy mindenre jusson időm – mondta az alkotóművész, akit először egyetemista fia kért meg, hogy albérletébe készítsen hangszigetelő falat. Így kezdődött az alkotás. Azóta szinte az egész lakásban az anya képei köszönnek vissza.

Kedvenc témája a természet, a virágok, páfrányok, és a Balaton.

– Vannak hagyományos csendéletek, amelyeket a más festők is hasonló módon örökítenek meg. A másik az igazi „Timis” stílus, ami a népművészetből fakad. Anyukám gyűjtötte a korondi, karcagi, egyéb népművészeti, mintás tárgyakat, amelyek között felnőttem. Ezek, és a buzsáki környezet adnak ihletet az improvizációhoz – mondta Tímea, aki akrillal fest, mert gyorsan lehet vele dolgozni. Először a figurát rajzolja meg, majd a hátteret, aztán újra a figurát, amelyet arannyal kontúroz, sőt még a kontúrt is kihúzza fekete tussal. Gyakran a két stílust ötvözi, amiből csodálatos világ születik.

– Előfordult már, hogy a keret tovább készült, mint maga a kép. Gyakran a mintát is kifuttatom a keretre – mutatott körbe a falakon az alkotó, majd elővett egy angyalkás festményt.

– Soha nem akartam angyalkafestő lenni, ezt is magamnak készítettem, és nem is igazán jó. De valaki meglátta, és kért egyet magának is. Így kezdődött..., aztán volt, hogy tízesével festettem. Nem tudok annyi angyalkát alkotni, amennyire szükség volna, mert van, aki egyszerre többet is visz belőlük.