szüreti felvonulás

2021.10.24. 18:00

Négy szekérnyi jókedv a somogyoszobi utcákon

Györke József

– A helyi önkormányzat, általános iskola, egyesületek és a Vilma Háza Alapítvány szervezésében ez évben is megrendezték a település szüreti felvonulását – mondta Spanics Ágnes egyesületi elnök. A faluban több mint tíz helyen megálltak és tánccal, rigmusokkal köszöntötték az érdeklődőket az iskolásokkal kiegészült Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai Füstös Gábor vezetésével. Ez évben először vettek részt a felvonuláson a nemrég alakult BARKA Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik szintén táncokkal készültek.

Négy szekér szállította a résztvevőket, mivel többórás volt a rendezvény, a szekereken üdítővel, ennivalóval kínálták a felvonulókat. Szólt a zene végig a településen tudtára adva kicsinek és nagynak, hogy érkeznek a felvonulók.

A Vilma háznál hagymás zsíros kenyér és szüreti táncház várta a kissé megfáradtakat, ám jó kedvben itt sem volt hiány, és az uzsonnát elfogyasztva újult erővel kezdődött a tánc a Kiskondás Együttes zenéjére. Este a „vilmás” férfiak sertéspörköltjével enyhítették éhségüket a résztvevők. Györke József

Fotó: Györke József

Ezek is érdekelhetik