színháztörténelem

2021.11.01. 15:30

Könnyezve siratták el a nézők 40 éve a forradalmat a Csikyben

Akik ismerik a kaposvári Csiky Gergely Színház históriáját, a hőskort, a Kaposvár-jelenséget és az azt követő időszakot, azok tudják: merész, szókimondó színház volt a Csiky. A patinás Zsolnay-szökőkút mögötti bejárat elé a közelmúltbéli felújításkor, illetve épületbővítéskor egy kockakövet helyeztek el a nemzetközi hírű Marat halála című előadásra emlékezve.

Lőrincz Sándor

A társulat 40 évvel ezelőtt, 1981. december 4-én Ács János rendezésében mutatta be Peter Weiss 1964-ben írott művét – Lukáts Andorral, Pogány Judittal, Csernák Árpáddal, Bezerédi Zoltánnal, Csákányi Eszterrel, Jordán Tamással, Lázár Katival, Hunyadkürti Györggyel, hogy csak néhány nevet említsünk az 1956-os forradalmi eseményeket is megidéző dráma szereplői közül. A Marat/Sade-kő térburkolatba mélyesztett tábláján – Eörsi István író, költő, a színház egykori dramaturgjának fordításában – ez olvasható: „Más időket élünk a körülmények ma mások / nincsenek elnyomók nincsenek bukások / ráléptünk az újjáépítés ösvényeire / van kenyerünk s van szenünk télire / s bár van háborúnk is nem baj hiszen / ami előttünk ragyog mégiscsak a végső győzelem.”

Ahogy nézem e bazaltkövet, amelyet a legendás produkció végén a kikiáltót alakító Máté Gábor emelt fel a Corvin köz óriásfotója előtt zokogva, fölelevenedik bennem a meglehetősen hosszú eredeti című, oly nagy sikerrel játszott, a Csiky kultuszelőadásává lett produkciója: „Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában”. Az előadást majdnem betiltották, éppen az egyértelmű áthallás miatt. Amíg színen volt, nem csak a megyéből, az ország számos tájáról érkezett a közönség. Az akkor még Marx nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói is kíváncsiak voltak a Maratra, és – Kamarell Mártától, a színház egykori művészeti titkárától tudom –, ekkor hóvirág­illatban úszott a nézőtér, mert a fiatalok az előadás végén bedobálták a színpadra a fővárosból hozott csokraikat…

A Marat gyilkosát, Charlotte Corday-t alakító Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész legnagyobb emlékeinek egyike e produkció. Amikor emlékeztetem az évfordulóra, elsőként jegyzi meg: sajnos már soha nem tudja megköszönni Ács Jánosnak, aki a rendezői pálya egyik óriása volt, hogy játszhatott ő is a darabban. Az előadást többször be akarta tiltani a hatalom. A pártfunkcionáriusok azonban ezt soha nem merték megtenni, mert tisztában voltak azzal, hogy országos, sőt nemzetközi botrány kerekedett volna belőle. A belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztiválról (BITEF) el is hozta a zsűri három nagydíja közül az egyiket, és a kaposvári produkció kapta a legjobb rendezés díját és a közönségdíjat is.

Pogány ma is élete csodás időszakának tartja a Kaposváron töltött éveket, s mint kiemelte: aki valaha is a Csiky társulatához tartozott, az az egész pályáján abból él. Az együttgondolkodás, az egymásrautaltság, az alázat, a teher- és munkabírás edzettségében telt évekkel ugyan lezárult fiatalságuk, de ezt a túlfűtött, túlhajtott, lázas időszakot örökre megőrzi az emlékezetük.

– Sokszor jártunk bokáig virágban a színpadon – emlékezett a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, aki De Sade márkit alakította. – Amikor kiderült, mit játszunk abban az évadban, elkeseredtem, mert nem tartottam jó darabnak a Maratot. Ráadásul a Csiky nyíltan nem politizált, csak sikerült magas színvonalon színre vinni olyan műveket, amelyek különféle társadalmi problémákat feszegettek. A szocializmusellenes néző pedig értett a szóból, az áthallásokból, és a fővárosból kocsi- és autóbuszkonvojok jöttek Kaposvárra, mert olyan előadást akartak látni, amely elmarasztalja a rendszert. Amikor Szombathelyen bemutattuk, a nézőtérről jeges szél fújt, Nagykanizsán pedig – elutasítás helyett –vastapsos, tomboló sikert értünk meg. Ekkor nyugodtam meg, és ezt követően ment minden, mint a karikacsapás. Az MSZMP KB szerencsére csak később vette észre, hogy veszedelmes a darab, s fedezte fel, hogy a Corvin köz fotója előtt álló Máté Gábor, kezében az utcakővel, elsiratta az 56-os forradalmat. Amikor arról értesültünk, hogy nem engedik ki a BITEF-re a darabot, megfogadtuk: akkor magánturistaként megyünk ki Belgrádba, és díszlet s jelmez nélkül mutatjuk be, de bemutatjuk. Szerencsére zöld utat kaptunk; a szerb közönség sírt, úgy megrendültek az előadás láttán.

Jordán Tamás arról is beszélt: sokszor gondol e darabra, s így van ezzel más, egykori csikys színész is. Ez az előadás szimbolizálja azt az erőt, összetartást is, ami az akkori társulat sajátja volt.

Ács János Coulmier-nek, az elmegyógyintézet igazgatójának a szerepét Csernák Árpádra osztotta. A színház és az irodalom vonzásában élő színész elmondta: annak ellenére, hogy a szövegmennyiséget tekintve nem volt túl nagy ez a szerep, de végig a színen van a direktor, akár a két forradalmár: Marat és De Sade márki. Arra is utalt: bár Babarczy László színházigazgatóval nem volt felhőtlen a kapcsolata, a direktor így vélekedett: „Árpikám, te főszerepet csináltál ebből a szerepből”, s ugyanannyi prémiumot osztott neki is, mint amennyit a Maratot játszó Lukátsnak, vagy a De Sade márkit alakító Jordánnak. Csernák a jutalom nélkül is fontos előadásnak tartja az általuk Jugoszláviában, Franciaországban és Németországban is bemutatott darabot, melyről a svéd televízió is tudósított, így bátyja is láthatta a képernyőn egy monológot mondva, és kedves levélben gratulált neki.

– Kissé negativisztikusnak tűnik a szerep, melyről többen is leírták: az volt Ács elképzelése, hogy az előadás 56-ban játszódik, a forradalmárok – akiket az elmegyógyintézeti léttel menteni akar az igazgató – vállalták tettüket, míg sokan behódoltak; köztük a diliház igazgatója is, akit Kádár János alteregójának tartottak. A próbák idején ez utóbbiról nem esett szó konkrétan – summázott Csernák Árpád. – Konfliktusos, bonyolult helyzetbe kerül a hatalommániás, agresszív direktor; a színpadi emelvényről végignézi családjával az előadást, de egy pofont is lekever lányának, feleségének pedig nem hagyja, hogy véleményt formáljon az intézet lakói által előadott színdarabról.

Fotók: Ilovszky Béla

Színháztörténelemmé vált a darab

A kaposváriak előadásában „egy darab színháztörténetté” vált. A Weiss-dráma szereplői mind a forradalom gyermekei. A forradalom előtti ancien régime-et egyikük sem restaurálná, sőt mindegyikük élesen elítéli. A forradalom emléke azonban sokféleképpen hat rájuk, feldolgozásában már nagyon különböznek. (…) A produkció tehát a Kádár-rendszer legsúlyosabb tabuját, az 1956-os magyar forradalmat is behozta a képbe.” (Eörsi László: A kaposvári Marat/Sade és a kultúrpolitika)

De nem mindenki volt boldog a darab miatt. Jordán Tamástól megtudtam: mivel Koltai Robi nem játszott e darabban, barátja ezért kissé irigy volt a sikeres produkcióra és színésztársaira. Koltai egyszer arra kérte Jordánt: Tamáskám, kérdezd meg tőlem, hol helyezkedik el ez az előadás az én testemben! Megkérdezte: Robikám, hol helyezkedik el ez az előadás a te testedben? Erre Koltai: a bögyömben!

Ezek is érdekelhetik