elismerés

2021.11.18. 09:00

Népművelőként indult a művészi felfedezőútra

Újabb somogyi taggal bővült a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE); a nagyatádi Nagy Erika a közelmúltban kapta meg az értesítést arról, hogy felvették a tagok közé.

L. S.

A magyar népművelés-angol szakos tanár rendkívül expresszív munkáival számos önálló és csoportos kiállításon találkozhattunk az elmúlt évtizedben.

2011-ben népművelőként megbízták egy művésztábor szervezésével, ahol alkotóként is részt vett, s azt követően évente szervezett alkotótábort Segesden, Taranyban, majd 2013-tól Nagybajomban, 2018-tól pedig Nagyatádon. Közben Nagy Erika tanulta is a festészet alapjait Somogysárdon Takács Zoltán vezetésével rendezett táborban, illetve Mezőcsokonyán is több alkalommal a Kertész Sándor és Kurucz Miklós festőművészek szakmai vezetésével rendezett alkotótelepen. Így számos technikát elsajátított, de az akvarell és az olaj ragadta meg leginkább. Jóllehet, Ország László grafikusművész, nyugalmazott egyetemi tanár tanfolyamán jelenleg a modern grafika alapjait tanulja.

– Mindent, amit tudok, a tanáraimnak és a táboroknak köszönhetek – jegyezte meg az alkotó. – Kertész Sándor festőművésztől, számos tábor vezetőjétől tanultam a valóság megfigyelésének és művészi visszatükrözésének alapjait, a technika és téma összhangjának kezelését, az ábrázolási módokat, a kompozíciószerkesztés, de mindenekelőtt a valóság szeleteinek művészi felfedezését.

– Továbbra is szervezem a művésztáborokat és rézkarcműhelyeket, ezekben alkotóként is részt veszek, de mindenekelőtt szeretném finomítani, tökéletesíteni azt a módszert, amit az akvarellképek festése megkíván – árulta el az új MAOE-tag.

Fotó: K. T.

Szakrális kiállítás

A Somogy Polgáraiért Díjas alkotó elárulta, szereti a kihívásokat, a megmérettetést, ezért a helyi kiállítások mellett egy-egy pályázati lehetőséget is kihasznál majd. A Szabadművészeti Társaság tagjaként eddig is indult pályázaton, olykor díjakat, s bemutatkozási lehetőséget nyert ily módon. Legutóbbi tárlatát a kaposvári Kormányhivatal Galériában láthatta a közönség Titkok és találkozások címmel, melyen színvonalas szakrális anyaga is falra került.

Ezek is érdekelhetik