Művészeti iskola

2022.10.22. 07:00

Szennába csábítja a hallgatókat az új igazgató

Több egyetemmel is partnerkapcsolati megállapodást kötött a Zselic Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) új igazgatója.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Varjas Tamás augusztus közepén lett a szennai intézmény főállású vezetője. Az előző tanévben megbízott igazgatóként egyengette az iskola útját. Lapunknak elmondta, szigorodtak a szabályok, a korábbi intézményvezetőnek nincs művészeti végzettsége, ezért nem tölthette be az igazgatói posztot.

– Kapott az intézmény egy miniszteri határozatot, hogy csak megfelelő végzettséggel lehet irányítani az iskolát, különben megszűnik az intézmény. Ezt senki sem akarta, ezért döntöttem úgy, és bátorítottak is a kollégáim, hogy megpályázom az igazgatói állást – mondta Varjas Tamás. – Az elmúlt tanévben megbízott vezetőként sokat tanultam a korábbi vezetőtől és a többi oktató is segített, hogy megálljam a helyem. Örülök, hogy most már igazgatóként is hozzájárulhatok ahhoz, hogy továbbfejlődjön a művészeti oktatás – tette hozzá a Zselic AMI igazgatója. 

Varjas Tamás a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei György Pedagógusképző Központtal is kiváló kapcsolatot alakított ki. Azért is kereste meg az intézményeket, hogy minél több hallgató tölthesse gyakorlati idejét a szennai intézményben. – Sajnos egyre kevesebb a művészeti oktató. Nincs utánpótlás, ezért fontos az, hogy minél több fiatalt – lehetőleg somogyit – csábítsunk az intézményünkbe – hangsúlyozta Varjas Tamás. – Muszáj gondolnunk a jövőre, mert tánc- és zenepedagógusból is hiány van. Nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem is lehet találni szakembert. A terveim között szerepel az is, hogy minden tánccsoportban legyen itt egy férfi és egy női oktató. Ez minőségben nagyon sokat hozzá tudna tenni a munkához – mondta az igazgató. 

A Zselic AMI hat telephelyen oktatja a fiatalokat. Összesen 381 diákot képeznek Szennában, Kaposváron, Somogyváron, Kaposfőn, és az idei évtől már Mezőcsokonyán is. Ez utóbbi településen Varjas Tamás tanítja táncolni a gyerekeket. Az igazgató arról is beszélt: minden pályázati lehetőséget megragadnak, hogy fejleszteni tudják az eszközöket és a ruhatárat. A normatív támogatásból és a térítési díjakból más kiadásokat kell finanszírozniuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában