A Piacsek ükunoka szívesen élt volna Rippl-Rónai József korában

– Mint műértő ükunoka, hogy fogadta a hírt, hogy a Rippl-Rónai-képek kedves alakja, az ön ükapja már nemcsak festményeken, albumokban tűnik fel, hanem „az utca embere” is láthatja majd Kaposváron Csincsi Arnold festőművésznek, illetve 13. évfolyamos zichys diákjainak köszönhetően? 
– Kellemes meglepetésként ért a hír, nem gondoltam volna, hogy manapság érdeklődésre tarthat számot a fiatalok körében egy Rippl-Rónai-festmény… Nagyon tetszik az ötlet, hogy ezt a képet hamarosan „kiakasztják az utcára”. Jöhet a folytatás! Úgy vélem, e látványos mozaikkép alá talán néhány soros ismertető is hasznos lehet. 

– Piacsek bácsi, aki erdész volt, a természet szerelmese – csakúgy, mint a dédunokája, az ön édesapja, Villányi Jenő – egy időben ts-sel írta nevét, gyakori vendég volt a Róma-villában. Szívesen élt volna abban a korban? 
– Igen, már számtalanszor eljátszottam a gondolattal, vajon milyen lett volna az életem, hogy peregtek volna a hétköznapok és az ünnepek, ha a festő korában éltem volna. Izgalmas belegondolni, hogy a Róma-hegyi villában akár Adyval, Babitscsal, Szabó Lőrinccel, Medgyessyvel is találkozhattam volna, és hosszasan sorolhatnám még az ott megforduló, kvaterkázó vagy éppen modellt ülő hírességeket… De kitekintve Kaposvár határán túlra, az 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje igazi aranykor volt. Akár az irodalmi, színházi és művészeti élet alkotásait, eseményeit tekintve, akár a számtalan építészeti remek megszületését országszerte. Az akkori újságokat, folyóiratokat is szívesen lapozgattam volna! Na és a Nyugat folyóirat! Reveláció, igazi újdonság volt. Egyik számának reprintkiadását sikerült beszereztem, nagy élményt ad, olvasás közben a csodálatos tartalom mellett legalább a kor hangulatát is érezhetem… 

– Ükapja a falra tervezett mozaikképen újságot olvas. Ha Piacsek bácsi most olvasná az újságot, mondjuk a Somogyi Hírlapot, ön szerint milyen kommentárt fűzne a benne lévő cikkekhez? Mit gondol, milyen témájú írásokat keresne benne? 
– Úgy vélem, Kossuth-pártiként, először mindenképpen a bel- és külpolitikai témájú cikkekből szemezgetne, s emellett bizonyára a Kaposvárt érintő helyi híreket, valamint az időjárásról, a mezőgazdaságról, a környezetvédelemről és a kulturális eseményekről szóló cikkeket is felolvasná Lazarine asszonynak. Szerintem lenne néhány csípős megjegyzése a mai politikai viszonyokról. Kritikát is megfogalmazna némely írott szöveg stílusára vonatkozóan. 

– Régóta búvárkodik a Rippl-Rónai-­életműben, illetve keresi-kutatja a Piacsek-legendákat is. Ha ikerunokái felnőnek, mit mesél majd el nekik a neves ősről? 
– Nekem nagyon fontos a család, a felmenőktől és ősöktől megmaradt és megőrzött emlékek, gondolatok, szokások és hagyományok továbbadása. Nélkülük nem az lennék, aki vagyok, büszke vagyok rájuk. Egyben kötelességnek is érzem, hogy alakjuk megmaradjon, ne felejtődjenek el. Sajnos Piacsek bácsiról néhai édesapám révén alig maradt valami információ. Tervezem, hogy ha már nagyobbacskák lesznek az ikerunokáim, Piacsek bácsi szülőfalujába, Somogyszilba teszünk egy kirándulást a kislányokkal. Talán az ottani plébánián őrzött anyakönyvekben további adatokra bukkanhatunk róla. Szerintem ez nekik is izgalmas lesz. Nekem mindenképpen, főleg, ha sikerrel járunk. Már csak azért is, mert azokban az anyakönyvekben tintával, kézírással, szépen megrajzolt betűkkel rótt bejegyzéseket láthatnak, melyek a mai elektronikus világban teljesen ismeretlenek. Feladatomnak tartom, hogy az életük része legyen az, hogy megismerjék és megjegyezzék, honnan származnak, hiszen számomra legerősebb kapaszkodó a család. 

– A kaposvári Keleti temetőben lévő, fekete márványobeliszk alatt nyugszik Piacsek bácsi, de az ön szüleit is ide temették néhány éve. Ha kilátogat a sírkertbe, és gyertyát gyújt, múlt és jelen összekapaszkodik. Miért ad hálát? Miért mond köszönetet? 
– Hálát adok a jó Istennek a szüleimért, nagyszüleimért és minden felmenőmért. Imáimban megköszönöm, hogy képes vagyok nyitottnak lenni a világra. Hálát adok azért is, hogy az édesapám és a nagypapám által féltve őrzött és rám hagyományozott fényképek és a különféle használati és dísztárgyak, jeles dokumentumok elengedhetetlen részei lettek az életemnek. Az eleven emlékezet mellett ezek ugyanis nem engedik elfelejteni az ismert és ismeretlen ősöket. Hiszem, hogy az ő emlékükből én is továbbviszek és tovább­adok valamit. Ha mást nem is, de az emlékezés képességét és az elmúlt korok megbecsülését mindenképpen. 

Rippl-Rónai-festmények a falakon

A Piacsek dédunokát, az azóta elhunyt Villányi Jenőt néhány évvel ezelőtt kérdezhettem dédapjáról, Piacsek Ferencről. Így válaszolt: sajnos nem ismerhettem, de édesanyám, Martyn Mária sokat mesélt róla. A szüleimmel a Zárda utcában laktunk, és emlékszem, a falakat több Rippl-Rónai-kép is díszítette. Talán húsz képünk is lehetett, a mestertől, illetve Lazarine nénitől származtak. Az egyik mű egy párizsi katonai felvonulást ábrázolt, a másikon egy díszes páva tipegett, de a dédapám is meg lett örökítve a présháza előtt. Mire vége lett a háborúnak, mindegyik alkotás eltűnt. Apám a frontra került, Ausztriába menekültünk, s csak jó háromnegyed év múltán tértünk haza. Édesapám hivatásos tisztként négyszer sebesült meg, de nem lett a háború áldozata. Mint megtudtuk: amíg nem voltunk otthon, házunkban tábori posta működött, és mindennek nyoma veszett. Ezért egy ideig a Róma-hegyi villában laktunk Lazarine néninél.