2023.03.19. 13:55
Rock-csillagok születtek a Balatonnál
Rockzenei tehetségkutató fesztivált szerveztek Balatonbogláron a hétvégén. Az Öröm a zene – Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivált 26. alkalommal hirdették meg a tóparti városban. Az eseményen 14 együttes próbálta lenyűgözni a szakmai zsűrit. Évekkel ezelőtt ezen az eseményen fedezték fel Lábas Viktóriát, a Margaret Island énekesnőjét is.
Fotó: Németh Levente
Bepakoltak a színpadra, behangolták a hangszereket, majd a húrok közé csaptak a fellépők szombaton Balatonbogláron. Mindenkinek 15 perce volt arra, hogy megmutassa nem hiába érkezett a tehetségkutatóra. A zenészeknek több kritériumnak is meg kellett felelniük. Az egyik az volt, hogy legalább egy magyar nyelvű dalt előadjanak. Ottjártunkkor, szombaton délután éppen a Későn érők zenekara állt színpadra. A tatabányai formációt Kirschner Ádám, Turos Zoltán és Krupánszki Balázs alkották. A harmincas éveikben járó fiatalok ska-punk, alternatív felfogásban zenéltek. Szalay Lilla a zsűri egyik tagja viccesen meg is jegyezte, nagyon hálás a zenekarnak, mert előadásukkal visszahozták a 90-es éveket. – Mióta játszotok együtt? – kérdezte az együttestől egy másik ítész. – Most már hét éve alkotunk egy bandát – jött a válasz. - Szerintem hatot letagadhattok – vágta rá a zsűri tagja, majd hatalmas nevetés tört ki a városi művelődési ház nagytermében.
26. Légrádi Antal tehetségkutató Balatonbogláron
Fotók: Németh LeventeA szakmai zsűri, akik közül többen is Artisjus, Liszt Ferenc vagy Fonogram-díjas zenészek, nem kímélték az előadókat. Mindenki kapott hideget, meleget és olyan hasznos tanácsot, amivel sokat tud fejlődni. Kocska Ádámnak is bőven kijutott a javaslatokból. A budapesti zenésznek három együttese érkezett a tehetségkutatóra. A Gorg & Benzol zenekarral a fúziós jazz-t képviseltek. Zenéiket humorral fűszerezték, ami azt jelenti, hogy több ismert már létező zeneművet és részletet is becsempésztek dalaikba. Kocska Ádám másik zenekara a K-Moringa egy alternatív pop, pszichedelikus rock banda. – Ennek az együttesnek a logikája teljesen más – mondta Kocska Ádám. – Van egy főhős, akit mi kísérünk. Ő megalkotja a zenét, mi pedig asszisztálunk ahhoz, hogy ki tudjon teljesedni ebben. Hangszeresen ez egy sokkal visszafogottabb produkció – tette hozzá a fiatal. A budapesti zenész harmadik együttese az Universe25 progresszív metál stílusban próbálta meg lenyűgözni a zsűrit.
Szalai Tünde a tehetségkutató rockfesztivál programkoordinátora lapunknak elmondta, korábban minden jelentkező színpadra állhatott, idén azonban úgy döntöttek, hogy „előszűrik” az együtteseket. A megmérettetésre 30 zenekar jelentkezett, de csak fele állhatott színpadra szombaton. A fellépőket a balatonboglári Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Egyesületének zeneértői és más szakemberek választották ki. A legjobb együttesek lehetőséget kapnak majd arra, hogy bemutatkozzanak az Öröm a zene országos versenyen is.
Különdíjat kaptak:
- Oranzs: Kremán Patrik szakmai segítsége
- The Cliff Band: Légrádi család különdíja (logózott pólók, vásárlási utalvány), a tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra továbbjutás, Rippl Rónai Fesztiválra tiszteletjegyek
- Arcidra: Csekovszky Árpád Művelődési ház fellépési lehetőség, Budapesten
- Universe25: Babel Camp szakmai hétvége
Egyéni díjazottak:
- Nedvig Balambér, a Gorg & Benzol gitárosa és énekese: Újfalusi Gábor díj
- Péterfy Kinga, a K-Moringa énekese: BalatonART Művészeti és Kommunikációs Ügynökség szakmai segítsége
- Vitéz Juli, a Universe25 basszus gitárosa: interjú a Music Media magazinnál és két db tiszteletjegy a Rippl Rónai Fesztiválra
- Horváth Anna, a Deskavaary basszus gitárosa: interjú a Music Media magazinnál és két db tiszteletjegy a Rippl Rónai Fesztiválra
Helyezettek:
- 3. helyezett: Negál zenekar: Csekovszky Árpád Művelődési ház fellépési lehetőség, Budapesten
- 2. helyezett: Gorg & Benzol trió: Kremán Patrik szakmai segítsége, továbbjutás a Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztiválra
- 1. helyezett: K-Moringa zenekar - egyenes továbbjutás az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe, Budapestre