Hagyomány őrzés

2023.10.01. 14:00

A szombati szennai Szent Mihály ünnepet főzőverseny, koncertek és bábelőadás is gazdagította

Szüreti felvonulás színesítette a szombati Szent Mihály ünnepet, melyen a Zselic művészeti iskola néptáncosai is részt vettek.

Harsányi Miklós

Öt pótkocsis traktor gördült végig a településen, a falu apraja-nagyja bekapcsolódott a színes forgatagba, az Élményszigetnél népi játékokkal tehették próbára ügyességüket  a gyerekek, s a Szennai Értéktár kiállítása a skanzenban nyílt meg.

– Nagyon tetszik a szüreti felvonulás, remek a hangulat – mondta Bogdán Mihály, aki gyermekét hozta el a rendezvényre. Mely kora reggel kezdődött, a gulyás ételek főzőversenyén hét csapat szorgoskodott,  s délelőtt jótékonysági futóverseny és bábelőadás is kiegészítette a Szent Mihály ünnepet. A helyi termelők és borászok a skanzennél pakolták ki portékáikat.  A bodza, eper, málna és fekete ribizli szörpön kívül sárga és őszi barack lekvároktól roskadozott az egyik árusítóhely, ahol a borok – cabernet sauvignon, tramini, szürkebarát –  sem hiányoztak. Kalmárné Tóth Mária őstermelő azt mondta: van érdeklődés, napközben újabb látogatók, kisgyermekes családok látogattak ki. A helyi borászok is erősítették a csapatot, Tóth László a merlot és a merlot rosen kívül zenitet hozott.

– Tetszik, hogy ennyire változatos a rendezvény – mondta az egyik látogató, Fodor István. – A fiataloknak éppúgy szól az ünnep, mint a középkorúaknak vagy az idősebbeknek. 

A nagykorpádi portánál körhinta, malac futtató és ügyességi játékok közül is választhattak a gyerekek, később a nagy színpadnál cukoreső hullott. A Szennai értéktár kiállítását délelőtt nyitották meg, a Mohikán-Republik koncertje után Josh és Betti lépett fel és a Senior együttes zárta a programot. A Szennai Fonók csapata nyerte a főzőversenyt, míg a "Legszebb konyhakert díjat" Zóka Zoltánné vehette át, s a Virágos Szenna díjat Harmat Katalin, Kis- Tóth Gábor és Bódis Beáta kapta.

Az ünneplőket Gelencsér Attila országgyűlési képviselő,  Malgorzata Chrapek,  a lengyel testvértelepülés, Wieprz polgármestere valamint  Zsombor Levente, az erdélyi felsőboldogfalvai polgármesterén kívül Salamon Gyula szennai polgármester köszöntötte, s a rendezvényen részt vett Biró Norbert, a somogyi közgyűlés elnöke is.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában