Lélekben mindig kaposvári marad Koppány legfiatalabb legyőzője

– Alakításaira korábban is felfigyeltek, ám amikor főszereplésével a Duna Televízió élőben közvetítette augusztus 20-án az István, a király című rock­operát a Sportarénából, megnőtt az ismertsége. Egyáltalán szólíthatom másként, mint királyi felség? 
– Ez nagyon hízelgő, köszönöm, de senki nem járna jól, legfőképpen én, ha így szólítanának… 

– Szörényi Levente és Bródy János 40 éve színre vitt, s a Királydombon bemutatott, kultikussá lett művét Novák Péter rendezte. Ez az előadás végre világossá tett számomra egy mondatot: „Veled, Uram, de nélküled”. Ezt a kezdetektől ellentmondásosnak tartottam, mi több, lehetetlennek. Megkérdeztem egyszer Beton atyát, azaz Balás Bélát, a későbbi kaposvári megyés püspököt, akit még plébános korában kerestek fel Szörényiék, hogy véleményt kérjenek a darabról. Ő kisebb-nagyobb változásokat javasolt, amiket elfogadott a szerzőpáros, de az atya maga sem tudja, hogy maradhatott benne a szövegben ez a rendkívül furcsán ható mondat. A 40 évvel későbbi produkció számomra azt sugallta: igen, valóban veled, Uram, de egyházad képviselője nélkül, hiszen ekkor mintha Asztrikra mutatott volna a színpadon. Jól érzékeltem? 
– Mutatás ugyan nem volt, de valóban van egy olyanfajta áthallás, ami a színpadon történteket illeti. Ha már a Mindenható megmutatta a pogány Vajknak az utat a trónig, akkor megpróbálná egymaga folytatni azt, amit már István, aki méltósággal veszi fel a keresztet, és mindent, ami ezzel jár. 

– „Adj békét, Uram!” – hangzott el az örök érvényű ima, ami 40 éve mit sem veszített aktualitásából, ám az egységért folytatott viadal a mai infernális világban, a végleg atomjaira hullott társadalomban mindennél nagyobbat szólt. Ugyanígy fontos rendezői fogás a kezdetben vízszintesen függő fénykereszt látványa, amely az előadás végére már-már talpra áll. Ám mégsem így lett, hiszen az ellenerők kibillentették helyéből a keresztet, életünk koordináta-rendszerét… 
– Nehéz megfogalmazni, hogy mi a helyes irány. Azt viszont biztosra mondhatom, hogy ha nem hallgatjuk meg egymást, és nem értjük meg a másik álláspontját – még ha nem is értünk egyet vele –, akkor az emberiség újra el fogja követni elődjei hibáit. Az „Adj békét, Uram!” egy közös megértésre hívta az embereket, még ha csak addig is tart, amíg újra nem zökkenti ki valaki a harmóniát. 

– Ön Kaposvárról indult. Nemcsak szülőhelye a város, hanem iskoláit, a Berzsenyit, a Munkácsyt is itt végezte, miközben aktívan sportolt, és színészdiplomát is itt szerzett; Uray Péter volt az osztályvezető tanára az egyetemen. Milyen családban nevelkedett? 
– Egy boldog, szerető családból érkezem, ahol mindenki azt csinálhatja, amit talán a legjobban szeret. Persze voltak kötelességek, de soha nem volt szülői nyomás, hogy mit és hogyan kéne az életben. Engedtek minket tapasztalni. 

– Akkor szerencsésnek mondhatja magát. Honnan a vonzalom a színészet iránt? 
– Erre a kérdésre a mai napig keresem a választ. 

– A Koltai előnévvel ki előtt tiszteleg? Török Tamás csapatában, a Déryné Vándorszíntársulatban még „csak” Nagy Balázsként játszott… 
– Édesanyám édesapja volt Koltai János. Az ő iránta érzett szeretet és tisztelet vezérelt arra a tettre, hogy felvegyem az ő nevét. Nem mellesleg – ez íratlan szabály –, hogyha a pályán már van egy egyező név, a fiatalabb, érkező kolléga megváltoztatja a nevét. Én is így tettem.

– Kaposvári rokonaival, osztálytársaival, barátaival mikor találkozik? 
– Hál’ istennek sok a munka, ezért sokszor a saját családomnak nem tudok annyi időt szentelni, amennyit érdemelnek. 

– Több, önnel készült interjúban úgy nyilatkozott: olykor úgy érzi, lehet, hogy nem is színésznek kellett volna állnia. Egy helyütt azt mondta: ha nem színész lenne, akkor lehet, hogy katonának állna… 
– Erre sincs egyértelmű válaszom. Akkor is azt mondtam, amit akkor gondoltam. De ez napról napra változhat. Mindenesetre nem hiszem, hogy tudnék mást csinálni, mint amit most. Nem hiszem, hogy csak a tehetségen múlik ez a pálya. Elszántság, fegyelem, alázat is kell ahhoz, hogy az ember megmaradjon annál, ahol van és olyannak, amilyen. 

– Bori Rékával nemcsak a színpadon alkotnak egy párt, hanem az életben is. Mindkettőjük pályája felívelőben, hiszen a legkülönfélébb műfajokban tűnnek fel, s remekelnek. Közeleg az advent. Miért imádkoznak Rékával az adventi gyertyagyújtáskor? 
– Azért, hogy mindig legyen alkalom, amikor boldogok lehetünk. Az együttlétünk a legnagyobb ajándék. 

Őrzi természetes, tiszta hangját… 

– Az alatt a néhány év alatt, míg nálunk játszott, roppant nagy felkészültséggel és alázattal volt jelen valamennyi próbán és előadáson – mondta a fiatal színészről Török Tamás rendező, a Déryné Vándorszíntársulat vezetője. – Jó modorú, remek társulati tagot ismertem meg benne, s ugyan tőlünk elköszönt, de azóta is szemmel tartom az élete és a pályája alakulását. Jó látni, hogy sikert sikerre halmoz, és örülök, hogy megőrizte a természetes, tiszta hangját, amit sajnos gyakran „túlképeznek” az énektanárok. Isteni tehetség, akinek minden esélye megvan ahhoz, hogy rövid időn belül a legnagyobbak között emlegessék.