Könyvtáros az univerzum szíve - interjú H. Molnár Katalinnal

– A könyvtár volt az élete, ezért szokatlan a jelző: nyugdíjas. Milyen viszonyban maradt a könyvekkel? 
– Megmaradt velük a napi kapcsolat. Az éppen aktuális kutatási területemhez kapcsolódó szakirodalmat olvasom, de már marad időm arra is, hogy az ajándékba kapott köteteket is elolvassam. 
– Hogy került a pályára? Egyáltalán: könyves környezet vette körül odahaza? 
– Igen, nagyon sok könyvünk volt. Édesanyám magyar nyelv és irodalmat tanított, ő gondoskodott arról, hogy a családban a klasszikus irodalom karnyújtásnyira rendelkezésre álljon. Nagymamám egyik testvére nálunk lakott, ő mesélt nekem esténként. A magyar népmeséken, a Grimm testvérek, Andersen, Ludwig Bechstein, Benedek Elek örökzöld meséin és Weöres Sándor versein nőttem fel, de a legfontosabb lexikonok, kézikönyvek is megvoltak. Az is megmaradt bennem, hogy édesapám Márai-regényeket hozott haza, amelyeket a munkahelyén kapott kölcsön. Akkor még nem jelenhettek meg a művei, csak a rendszerváltozás után kezdték újból kiadni a háború előtti köteteit. 
– A pályán töltött évtizedek alatt tanúja lehetett a könyvkölcsönzési szokások megváltozásának. E digitális korban pótolható a könyv? 
– Részben igen, mert az internetre felkerült szak- és szépirodalom nagy segítséget nyújt a tanulóknak, vizsgára készülőknek, kutatóknak. Részben nem, mert a színes, fotókkal teli könyv látványát, a bársonyba kötött műremekek finom tapintását semmi sem pótolhatja. A 21. században a technika lehetővé teszi ugyan a művek digitalizálását, de nem helyettesítheti a kézbe vehető könyvet. 
– Pedagógusok panaszkodnak arról, hogy túl alacsony a diákok általános műveltsége. Egyetemi oktatók is megerősítik e véleményt, ám a hallgatók mégis elvégzik felsőfokú tanulmányaikat, diplomát kapnak. Milyen szellemiséget közvetítenek a gyerekeiknek? 
– A hagyományos, klasszikus műveltség háttérbe szorult; már nem olyan érték, mint régebben volt. Ugyanakkor a diákok műveltsége magán hordja a szülői ház bélyegét. A műveltség ma sokkal inkább a kor sok­irányú lehetőségeinek ismeretét jelenti. Olyan gyakorlati tartalmakra koncentrál, amelyek a világban való eligazodást segítik. 
– A kulturálatlanság és a műveletlenség olykor a politikusokra is áll, s a félműveltség nem azt jelenti, hogy a műveltség felét birtoklom… 
– Ők is már egy új kor gyermekei, de mindig vannak kivételek. A műveltséghez tartozik a kommunikáció is. Ezen a területen is sok a hiányosság, az ellentétes vélemények ütközése során nem a párbeszéd a hangsúlyos. A véleménynyilvánítások jellemzője, hogy ismeretek hiányában bírálják, s negatív megjegyzésekkel illetik a másként gondolkodót. A közös nevező megtalálása ebben az esetben eleve reménytelen... 
– Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című művében ez áll: „Országok rongya! könyvtár a neved, / De hát hol a könyv mely célhoz vezet? / Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” Milyen választ adna a kérdésre? 
– Vörösmarty kérdése a romantika korában mást jelentett, mint ma. A 19. században a könyvnek központi szerepe volt a tudás átadásában, az ismeretek megőrzésében. Ez a szerep ma is áll, de az információszerzés lehetőségei az internet megjelenésével kitágultak. A kérdésfeltevés ma arra világít rá, mit várunk a könyvtől, a könyvtártól. Több évtizedes tájékoztató munkám során láttam, hány kérdésre találtak választ a könyvekben az olvasók, hány dolgozatot, új könyvet írtak meg a nálunk talált dokumentumok segítségével. Ha új könyv születik, az valaminek a folytatása is egyben. 

– Szív Ernő, vagyis Darvasi László így fogalmaz a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? című kötetében: „Ki ne tudná, hogy revolúció előtt áll a könyvtár? Mivel a számítógép fölszámolja a hagyományos kölcsönzői eljárásokat, a könyvtáros kisasszonyok elcsábítása közügy, egyszerűen nem halogatható tovább. Negyedszázad sem kell hozzá, és egyáltalán nem lesz közkönyvtár.” Ezt miként kommentálná? 
– Az 1997-ben megjelent kötet óta a könyvtárak mégsem tűntek el. Darvasi azt is írja, hogy a „könyvtáros kisasszony nem más, mint az Univerzum szíve”. Lehet helyettesíteni már Kaposváron is a könyvkölcsönző automatával, azonban nem lehet vele beszélgetni. Sokan azért is jönnek könyvtárba, hogy elmondják, mit olvastak, és tanácsot kérjenek. 
– Hogy élte át a könyvtárigazgató-váltásokat? 
– Megrázkódtatás nélkül, tettem a dolgom. Mindegyik igazgató szabad utat engedett az elképzeléseim megvalósításához, ezért hálás vagyok nekik. A kaposvári szecessziós és századfordulós középületeket, lakóházakat, helyi és országos mestereket bemutató virtuális kiállításom 2010-ben került fel honlapunkra. 2012-ben Kaposvár és a századelő címmel kiállítást rendeztem városunk újratelepítésének 300. évfordulójára. A pandémia alatt elkészítettük az informatikusokkal A trianoni békeszerződés következményei a két világháború között című virtuális kiállítást Steiner Józsefné képeslapgyűjteményéből, amely bekerült az OSZK webarchívumába. 
– Somogy értékei után kutat, némelyeket Értéktár-díjra terjeszt fel. Most, hogy szabadabb lett, még koncentráltabban jelenik meg életében az értékőrzés és -feldolgozás? 
– Igen, az értékőrzés a szívügyem. Eddig is hangsúlyos volt a munkámban a helytörténeti kutatás, írásaim megjelentek a Magyar Építőművészet, Magyar Építőipar című folyóiratban, az Építész Közlönyben, valamint a Somogyban és a Somogyi Honismeretben. Alapító tagja vagyok a Szecesszió Világnapja című országos rendezvénynek. A Szakrális Művészetek Hete rendezvényeinek szervezésébe, kiállításaiba is belefolyok. Különösen emlékezetes volt számomra a Sárközi Angéla moderálásával közösen rendezett, Reményikről és Pilinszkyről szóló költői est, a Hamvas Béla-emlékestek, valamint ifj. Lőrincz Ferencnek a kaposvári útszéli keresztek Krisztus-arcát bemutató fotókiállítása, amelyhez versidézeteket válogattam. 
– Milyen téma kívánkozik önálló kötetbe? 
– Szépirodalmi jellegű meditációs kötet versekkel, szakrális témájú fotókkal.