Röplabda NB I., nők

2018.11.25. 19:26

Gödöllőn is győztek a Diamant-lányok

Kilencedik bajnoki mérkőzését is megnyerte az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. Sasa Nedeljkovic vezetőedző együttese Gödöllőn játszott rangadót, és 3–0 arányban bizonyult jobbnak.

Sonline

Röplabda NB I., nők – 9. forduló

Penta Gödöllői RC–1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 0–3 (-22, -19, -15)

Gödöllő, 100 néző. V.: Mezőffy, Farkas L.

A listavezető kaposváriak az MTK és a Balatonfüred elleni rangadó után újabb nehéz összecsapásra készültek a héten, ugyanis a kilencedik játéknapon Gödöllőn léptek pályára. A szebb napokat is megélt Pest megyei együttes az elmúlt hetekben egyre jobb formát mutatott, így oda kellett figyelni rájuk az első perctől az utolsóig.

Az első játszma a várakozásoknak megfelelően, szorosan alakult; a szett derekán még a házigazdánál volt az előny, a somogyiak a hajrában fordították a maguk javára az eredményt. A folytatásban már egyértelműen a Diamant-lányok irányították a játékot, a gödöllőiek csak tisztes távolból követték ellenfelüket. A kaposváriak 19, majd 15 pontot engedélyeztek a vendéglátóknak, és egyórányi küzdelem után elkönyvelhették újabb győzelmüket.

A csapatkapitány Miklai Zsanett 15, a szerb Nevena Iricanin pedig 14 pontig jutott, és érdekesség, hogy Harmath Zsófia hét ász-szervával is megkínálta a háló túloldalán állókat. Vacsi Evelinék mérlege továbbra is makulátlan, és veretlenül állnak a tabella élén.

– Nehezen lendültünk játékba, az első játszma végéig kellett várni arra, hogy elkezdjünk nagyon pontosan röplabdázni. A folytatásban tartani tudtuk ezt a szintet, így sikerült megszereznünk a győzelmet – összegzett a lefújás után az. 1. MCM-Diamant vezetőedzője, Sasa Nedeljkovic.

A kaposváriak a 10. fordulóban, vasárnap 16 órától, a Palota elleni hazai találkozóval folytatják majd bajnoki szereplésüket. A napokban pedig eldőlt, hogy a címvédő Fatum Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzését december 12-én szerdán 15.30 órától vívják a lányok a városi sportcsarnokban. A furcsa időpont oka a szabolcsiak igen sűrű versenyprogramja, illetve az aznap esti Fino–Kecskemét férfi rangadó, így a sportbarátok két izgalmasnak ígérkező összecsapást is láthatnak majd aznap este a somogyi megyeszékhelyen.

Penta Gödöllői RC: Körtvélyessy 2, Hackl 8, Dégi 10, Ludmán 7, Király 5, Nagy K. 1. Csere: Kovács A. (liberó), Tóth-Bagi, Tettamanti 1, Bálintné Széles 5. Vezetőedző: Grózer György.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Miklai 15, Héri 6, Vacsi 10, Csesljar 3, Iricanin 14, Harmath 11. Csere: Hegyi (liberó). Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában