AMERIKAI FOCI

2019.06.16. 18:29

Agyoncsípték a kaposvári Darazsak a diósdi Szenteket

A Diósd Saints ellen zárta a TD Store divízió II. alapszakaszát a Kaposvár Hornets csapata.

Klein Péter

Az már korábban eldőlt, hogy a Darazsak nem tudják kvalifikálni magukat a rájátszásra, de az utolsó hazai mérkőzésükre így is becsülettel és keményen készültek, hogy győzelemmel mehessenek nyári szünetre. Ennek megfelelően már az első kísérletük egy touchdown-nal zárult, melyet az első negyedben még kettő követett. A kaposváriak mindent megtettek annak érdekében, hogy emlékezetes maradjon a szezonzáró, hiszen a szervezők és a szurkolók remek, amerikai hangulatot teremtettek a Kaposvári Sportcsarnok mögötti területen, a játékosok pedig a pályán nyújtott teljesítményükkel fokozták a kilátogatók örömét, hiszen magabiztos győzelmet arattak.

 

– Az előzetes eredmények alapján elvárt volt a siker, mivel a Diósd még nem tudott mérkőzést nyerni, csak az arány volt kérdéses – mondta Lugosvölgyi György, a Kaposvár Hornest elnöke. – Az utolsó bajnokin mindenki játéklehetőséget kapott, azok a sportolók is, akik eddig kevesebb szerephez jutottak. Rengeteg munka vár még ránk, annak ellenére, hogy a Diósd ellen jók voltak a srácok és élvezték a játékot. Fejlődnünk kell, hiszen olyan hibát is elkövettünk, hogy például az első akciónknál csak tíz játékosunk volt fenn a pályán, igaz, ezt így is touchdown-nal zártuk.

– A jövőben a Győr Sharks csapatával próbálunk kötni egy még szorosabb együttműködési megállapodás, amelynek értelmében a kaposvári utánpótláskorú játékosok a győriekkel együtt indulnának el a bajnokságban. Ez három korosztályt takar: U19, U17, U15 – mondta a jövő évi tervekről Lugosvölgyi György. – A vezetőedzőnk, Gálos Bálint két játékost, Baranyai Pétert és Kovács Krisztiánt is benevezte a magyar amerikaifutball-válogatott válogatójára. Reméljük, hogy a két Hornets játékosok is bekerül a 71 fős keretbe.

A magyar válogatott ősszel két mérkőzést is játszik majd. Október 12-én Spanyolországgal az Új Hidegkúti Nándor Stadionban, míg október 26-án Belgiumban.

A Darazsak ezúttal is bizonyították, hogy csak a pályán szúrnak, hiszen egy újabb jótékonysági akcióval kedveskedtek, ezúttal az állatoknak. A Szurkolók az állatkínzás ellen nevű csoporttal összefogva közel háromszáz kilogramm állateledelt ajánlottal fel a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület részére. A mérkőzés szünetében pedig tombolasorsolást tartottak, ahol Hornets kulcstartók, illetve a Vadvirág Alapítvány és Kapos Dynamic SE felajánlásai találtak gazdára.

Kaposvár Hornets–Diósd Saints 41–0 (21–0, 20–0, 0–0, 0–0)

A kaposvári pontszerzők: Baranyai Péter 18, Parrag Zsombor 8, Merling Miklós 6, Bogdán Ottó 6, Plántek Zoltán 3.

 

Nyári tervek

A Darazsak nyáron sem pihennek sokat, de az igazi kőkemény munka csak szeptembertől vár majd a játékosokra.

– Nyáron is folyamatosan várjuk a jelentkezőket – mondta Lugosvölgyi György. – Nem olyan nagy intenzitású edzések lesznek, mint a bajnoki időszakban, hiszen a következő szezonra való felkészülést szeptembertől szeretnénk elkezdeni. Ennek az egyik oka, hogy pillanatnyilag keressük a lehetőséget arra, hogy hol is tudunk edzeni a nyár folyamán. Augusztusban pedig egy edzőtábort is szeretnénk beiktatni a felkészülésbe. A következő szezonra legalább negyven kaposvári játékost szeretnénk, ezért az összes középiskolába elmegyünk, hogy újoncokat toborozzunk. Szerencsére egyre többen jönnek, de még több játékos kell, hogy bátran neki tudjunk vágni a következő bajnokságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában