Szinkronúszás

2019.11.11. 17:48

Európa legjobbjai szálltak medencébe Kaposváron

A Magyar Szinkronúszó Szövetég harmadik alkalommal rendezte meg Budapesten kívül a Magyar Kupát. A nemzetközivé duzzadt viadalnak a nemrég átadott kaposvári Csik Ferenc Versenyuszoda adott otthont.

Klein Péter

Három napon keresztül mutatták be a hónapokon át a tökéletességig gyakorolt kűrjeiket a szinkronúszók a huszonhatodik Magyar Kupán, amelyen 27 egyesület közel ötszáz sportolója vett részt. Bár Magyar Kupát rendeztek a somogyi megyeszékhelyen, de nem csak hazánk lányai és fiai mutatták meg tudásukat, hanem további hat nemzet úszói is harcba szálltak az igen rangos trófeáért.

A hét ország legjobbjait felvonultató megméretés megnyitóján Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd kiemelte, hogy a város célja az, hogy minél több versenynek adjon otthont a Csik Ferenc Versenyuszoda.

 

– Balatonfüred és Székesfehérvár után Kaposvár a harmadik vidéki helyszín, ahol Magyar Kupát rendezünk – tudtuk meg P. Vándor Gézától, a Magyar Szinkronúszó Szövetség ellenőrzési testületének elnökétől. – A Kapos Dynamic SE meghívására érkeztünk a csodálatos Csik Ferenc Versenyuszodába, ahol 520 szinkronúszó ugrott medencébe. A magyar versenyeket általában open jelleggel rendezzük, ami azt jelenti, hogy külföldi sportolók is rajthoz állhatnak a két hétvégés országos bajnokságon, illetve a Magyar Kupán, amely egy összkorosztályos megméretés.

A somogyi megyeszékhelyen a magyar klubok mellett három cseh egyesület, valamint egy-egy fehéroroszorosz, máltai, osztrák, svájci és lengyel csapat is vízitáncot járt. A hazai medencében versenyző Kapos Dynamic SE nagyszerű hétvégét zárt, hiszen számos kiemelkedő eredményt értek el a somogyi szinkronúszók.

– Harminc sportolót neveztünk több kategóriában és versenyszámban a Magyar Kupára – fogalmazott Laski Vivien, a Kapos Dynamic SE vezetőedzője. – A kötelező gyakorlatok során már két nagyon szép érmet szereztünk, s végül az eddigi legjobb kupaszereplésünket értük el.

Kapos Dynamic SE eredményei. Utánpótlás B kötelezők: Kovács Diana 2. hely, Ihárosi Gréti 3.hely. Vegyes kombinációs kűr: 1. hely (Bánhegyi Panna , Cebrat Athena, Erdős Dorottya, Forró Zsófia, Ress Csenge, Rigó Bianka, Tóth Hanna, Vigh Lea, Vig Laura). Junior kombinációs kűr: 4. hely (Dániel Boglárka, Hüber Adél, Katona Réka, Kovács Panna, Márton Veronika, Mazaga Dorka, Mazaga Fanni, Pojtner Dóra, Szabó Kata, Szirtes Berta, Tóth Laura). Gyerek páros: 3. hely (Forró Zsófia, Erdős Dorottya). Junior csapat: 5. hely (Márton Veronika, Mazaga Fanni, Pojtner Dóra, Szirtes Berta, Dániel Boglárka, Kovács Panna, Szabó Kata, Katona Réka). Junior duó: 5. hely (Szabó Kata, Katona Réka), 7. hely (Mazaga Fanni, Márton Veronika), 9. hely (Kovács Panna, Dániel Boglárka). Utánpótlás csapatunk B kategória: 1. hely (Erdős Borbála, Ihárosi Gréta, Nagy Natália, Méng Tamara, Kovács Diána, Juhász Hanna, Zsombok Zsóka, Horváth Boglárka Virág).

 

Jelesre vizsgáztak

A szervezőket nagy feladat elé állította a XXVI. Magyar Kupa, de állták a sarat, hiszen újabb nagyszerű versennyel öregbítettek a megyeszékhely hírnevét.

– Amikor egyesületünk először lett az ország legjobb vidéki klubja, akkor merült fel először, hogy szívesen segítenénk egy nagyszabású verseny megszervezésében – nyilatkozta Csorba András, a Kapos Dynamic SE elnöke. – Amikor pedig megépült az új uszoda, akkor már a helyszín is adott volt. Számunkra egy presztízskérdés is volt, hogy egy olyan egyesület, melyben hatvan leány sportol, hazai környezetben mutathassa meg magát. A három nap alatt és utána is csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ezek a dicsérő szavak elsősorban az uszodát és az ott dolgozókat illetik, de nem kisebb az érdemük az önkénteseknek, akiket Mazagáné Molnár Éva elnökségi tagunk szervezett be és irányított. A szövetség is elismerően nyilatkozott, így vélhető, hogy hasonló versenyek érkeznek Kaposvárra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában