KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS

2019.12.18. 20:27

Két helyszínen lépnek pályára a teremtorna együttesei

Mint arról már lapunkban beszámoltunk, december 28–29-én rendezik Kaposváron az M-Car Bérautó Kupát. A Kaposvár Aréna mellett immár régi-új helyszínen is összecsaphatnak az ellenfelek.

Kun Zoltán

– Hatalmas örömünkre kevesebb mint 10 óra alatt (!) gazdára találtak a helyek az eredetileg kiírt tornánkra – tájékoztatta lapunkat Böröczi Zoltán, a hagyományos évzáró pontvadászatot rendező Sportpálya2004 Egyesület nevében. Mint szervezőknek, ez számunkra hatalmas elismerés, bizonyítva, hogy a csapatok szeretik ezt a hagyományos rendezvényt és jó érzéssel jönnek el hozzánk. Kicsit fájt a szívünk, amikor pár együttest vissza kellett utasítanunk, de már akkor a megoldáson gondolkodtunk.

A gondolatokat tettek követték, és megteremtettük a feltételeit annak, hogy további csapatot részvételét fogadni tudjuk. December 28-án, szombaton 8 és 15 óra közt a két csoport küzdelmeit a régi körcsarnokban rendezzük, ami mondhatni egybenőtt az új Kaposvár Arénával, hiszen egy belső hídon kapcsolták össze a két létesítményt. Egy szónak is száz a vége, új lehetőség nyílt a nevezésre! Várjuk azokat, akik még szeretnének jönni az M-Car Bérautó Kupára. Nevezni a szokásos elérhetőségeinken lehet, minden további információ a honlapunkon megtalálható.

Ezek is érdekelhetik