labdarúgás

2020.03.08. 17:29

Négy kapott gól, négy nyeretlen bajnoki

Negatív szériában a BFC Siófok, melynek ez volt egymás után a negyedik nyeretlen bajnokija. A végeredmény a négy kapott gól ellenére is a vendégekre nézve hízelgő, pedig ennyit egy mérkőzésen eddig még nem kaptak a szezonban.

Keszthelyi Zoltán

A forduló előtt 12. Budaörs már az első húsz percben rövidre zárhatta volna a találkozót, ám Hutvágner bravúrt bravúrra halmozott; ezt az időszakot öt (!) védéssel zárta! Pethő, Sajbán maga sem hitte el, hogy a kísérleteikből nem esett gól… Ha pedig nem Hutvágner, akkor kapufa segített, miként a 35. percben Stieber kísérleténél, illetve 42. percben Pethőénél!

A félidei szögletarány 6–1 volt a zöld–fehéreknek, s ez akár a félidei eredmény is lehetett volna… Egyszer azért a siófokiak is veszélyeztettek ebben a negyvenöt percben, egy szöglet után, Remili löketét szedte ki a bal felsőből Kovács.

A fordulás után aztán tizennégy perce alatt kaptak hármat a balatoniak, vagyis amit kihagytak az elsőben, azt berúgták a házigazdák, akik persze nagy segítséget is kaptak: a második gólt Lorentz labdavesztése hozta meg, melynél Bora szabálytalansága utáni szabadrúgásból esett gól, a harmadiknál meg az elcsúszó Bora kezére pattant egy bepasszolt labda…

Boráról meg kell jegyezni, hogy egyetlen percet játszott ebben a tavaszi szezonban, vagyis mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy játékban lett volna… Nem csak ő találta magát a tavasszal első alkalommal a kezdőben, hanem a két saját nevelésű labdarúgó Horváth Attila és Balogh Bence is. Ez utóbbi akár lehet a meccs pozitívuma is…

A szépítés Boráé volt, vagy Kovács öngóljának is mondhatjuk, Elek szorításában a kapus ugyanis nem tudta megfogni a játékszert, majd a végén egy Jánvári fault utáni Bakos szabadrúgás állította be a végeredményt. A balatoniak nem tudnak kapott gól nélküli meccset játszani a tavasszal, hét bajnokon már tizenegynél járnak. Az őszi tizenkilenc fordulóban kaptak összesen húszat, vagyis valami nagyon elromlott...

Merkantil Bank Liga NB II – 27. forduló

Budaörs – BFC Siófok 4–1 (0–0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 50 néző. Vezette: Görög M. (Hofbauer R., Rózsa D.)

Budaörs: Kovács P. – Menyhárt, Fényes, Forgács, Medgyes – Molnár Cs. – Sajbán Miklós, Szabó B., Zsidai (Bakos, 28.p.), Stieber A. (Horváth E., 70.p.) – Pethő B. (Molnár T., 75.p.). Szakmai igazgató: Bognár György.

BFC Siófok: Hutvágner – Kiss B., Lorentz, Bora, Jánvári – Horváth A., Réti, Tajthy T. (Elek B., 56.p.) – Remili – Bencze M. (Beliczky, 56.p.), Balogh B. (Horváth P., 68.p.). Vezetőedző: Gál István.

Gólszerzők: Sajbán Miklós (52.p.), Stieber A. (61.p., 66.p. – a másodikat tizenegyesből), Bora (85.p.), Bakos (90.p.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában