röplabda

2020.03.09. 10:52

Pénteki dupla-derbi a Kaposvár Arénában

Kettős röplabdás rangadót rendeznek pénteken délután a Kaposvár Arénában!

Molnár Gábor

A program 17 órakor kezdődik a Fino férficsapatának Vegyész RC Kazincbarcika elleni összecsapásával, 19.30 órai kezdettel pedig az 1. MCM-Diamant hölgykoszorúja méri össze az erejét az UTE gárdájával.

A kaposvári lányok három fordulóval az alapszakasz vége előtt 4 pontos előnnyel vezetik a tabellát a Nyíregyháza előtt, és ahhoz, hogy tovább őrizzék ezt a kiemelkedő pozíciót, fontos lenne a győzelem a fővárosi lila-fehérek ellen. A két csapat ebben az évadban már kétszer találkozott egymással, és mindkét alkalommal Tálasék örülhettek a lefújás után.

A Fino-fiúk néhány héttel ezelőtt, Kazincbarcikán tudtak nyerni, és a riválisok eredményei úgy alakultak, hogy kiemelten fontos mérkőzéssé lépett elő a pénteki derbi. Ha a kaposváriak megszerzik a fontos pontokat, akár még az első hely sem lenne elérhetetlen a rájátszás kezdetére, de a sokat érő második pozíció mindenképpen elérhető közelségbe kerülne.

A két kaposvári klub közösen készül a dupla-derbire, a felnőtt jegyek 1500, a diák és a nyugdíjas belépők pedig 750 forintba kerülnek majd, vagyis a megszokott ár másfélszereséért két jó meccset is megtekinthet majd a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában