emlékverseny

2020.10.10. 20:27

Adu bácsira emlékeztek az úszók

A vírushelyzetre való tekintettel ezúttal csak a dél-dunántúli régióból érkeztek versenyzők a XXXIX. Adorján József Emlékversenyre, amelyen így is tizenhat csapat kétszázötven úszója állt rajtkőre.

Klein Péter

A hagyományokat a pandémia sem szakíthatja meg, így szombaton már a harminckilencedik Adorján József Emlékversenynek adott otthont Kaposvár. A vírushelyzetre való tekintettel azonban az idén több új szabályt is bevezettek a szervezők, hiszen ezúttal zárt kapuk mögött tartották meg az emlékversenyt, melyre kétszázötven úszó nevezhetett. Adu bácsi emléktáblájának koszorúzása természetesen nem maradhatott el, ahogyan a Ketskés K. Endre emlékszám sem, azonban ebben az évben egy másik kiváló emberre, a 84 esztendős korában elhunyt Horváth Istvánra is megemlékeztek a szervezők. Horváth István évtizedeken át segítette az Adorján SE, és a Kaposvári Úszó SE munkáját, az uszodában mindenkihez volt egy-két kedves szava, így nagyon sokan a saját nagypapájukként szerették.

– Örülünk, hogy ebben a pandémiás helyzetben versenyt tudtunk rendezni – fogalmazott Kovács Zsófia, az I. MCM-Diamant Adorján József Emlékverseny szervezője. – Fontos, hogy az úszókban fenntartsuk a motivációt, ez pedig az ilyen megméretésekkel lehetséges. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Kaposváron üzemel az uszoda, így volt lehetőségünk a verseny megszervezésére, amit természetesen nem akartunk kihagyni. Jövőre a jubileumi, negyvenedik versenyre készülünk. Reméljük, akkor már sokkal több versenyzőt tudunk fogadni.

Az idei emlékverseny is nagyszerűen beleillett a csapatok felkészülésébe. A bizonytalan helyzet miatt mindenki próbálta a legjobb formáját mutatni, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor lesz erre ismét lehetősége az úszóknak.

– A versenyen az volt a célunk, hogy javuljanak az eddigi időeredményeink, főként ötven méteres gyorsúszásban – mondta Varga-Takács Barbara, a Kaposvári Úszó SE edzője. – A karantén miatt nem vagyunk könnyű helyzetben, így a nyarat is végig dolgoztuk, de az érdemi munkát csak szeptemberben kezdtük el. Bízom benne, hogy lesz lehetőségünk versenyezni, hiszen rengeteg megmérettetés vár még ránk ebben az évben, mivel nem csak úszásban, hanem uszonyos úszásban is rajthoz állnak a versenyzőink.

A szervezők, akik minden évben kitesznek magukért, ezúttal is bizonyították, hogy nagyszerű házigazdák. A pandémiás helyzetben is kitettek magukért, ennek pedig egy remek verseny volt a végeredménye.

A somogyi csapatok dobogós eredményei:

50 méteres gyorsúszás. Fiú E korcsoport: 3. Németh Benedek (KÚSE). F: 1. Varga Bence (KÚSE). G: 3. Bors Barnabás (Csurgó). H: 1. Balogh Botond (Csurgó), 2. Antalicz Botond (KÚSE), Begovácz Péter (Adorján). Lány. E: 2. Gulyás Fanni (KASI). G: 3. Konecsni Lilla (KÚSE). H: 3. Tiszperger Szilvia (Adorján).

100 m gyorsúszás. Fiú A: Kardos Dániel (KASI), 3. Hamlin Matthew (Adorján). B: Harsányi Mátyás (KASI). C: 1. Király Dániel (KASI), 2. Kováts Alex (KASI). D: Kakuk Koppány (KASI). Lány A: 1. Illés Kinga (KASI), 3. Halmai Blanka (KASI). B: 1. Kovács Nóra (KASI), 3. Király Zsófi (KASI). C: 3. Szántó Réka (KASI). D: 1. Király Flóra (KASI), 3. Pálcza-Juhász Emese (KASI).

200 méter pillangó. Fiú A: 2. Kardos Dániel (KASI). B: 2. Harsányi Mátyás (KASI). C: 1. Király Dániel (KASI), 2. Kováts Alex (KASI). Lány A: 1. Illés Kinga (KASI). B: 3. Posza Dorina (Adorján). C: 2. Marton Kitti (KASI), 3. Boruzs Bianka (KASI). D: 1. Pálcza-Juhász Emese (KASI), 3. Király Flóra (KASI).

50 méter mellúszás. Fiú E: 1. Lipák Barnabás (Adorján). F: 1. Varga Bence (KÚSE). G: 3. Vas András Benedek (Adorján). H: 1. Begovácz Péter (Adorján), 2. Balogh Botond (Csurgó). Lány E: 1. Balán Csenge (Adorján), 3. Gulyás Fanni (KASI). G: 2. Konecsni Lilla (KÚSE). H: 1. Tiszperger Szilvia (Adorján).

100 méter mellúszás. Fiú A: 1. Hamlin Matthew (Adorján). C: 2. Patakfalvi Áron (KASI). D: 3. Roznik Patrik (KASI). Lány C: 2. Ötvös Réka Elena (KASI).

50 méter hátúszás. Fiú F: Varga Bence (KÚSE). H: 1. Antalicz Botond (KÚSE), 2. Balogh Botond (Csurgó), 3. Begovácz Péter (Adorján). Lány E: Juhász Anna (Adorján). G: 3. Konecsni Lilla (KÚSE).

200 méteres gyorsúszás. Fiú A. 3. Landor Patrik (Adorján). Lány B: 1. Posza Dorina (Adorján). C: 2. Győrffy Lili Anna (Adorján).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában