kézilabda

2020.11.29. 13:04

Álommérkőzésen verte meg idegenben a Szegedet a Csurgó

Álommérkőzésen fantasztikus játékkal szerezte meg a győzelmet a Csurgó és hozta el a két bajnoki pontot Szegedről.

Huszár Hajnalka

A somogyi alakulat története egyik legnagyobb sikerét érte el a hazai bajnokságban, hiszen Szegedre még a Bajnokok Ligájában sem győzni jönnek a csapatok.

A hazai csapat két napon belül másodszor lépett pályára, de ez eddig nem jelentett különösebb problémát. A Csurgó csapat viszont azzal a céllal érkezett Szegedre, hogy nyomás nélkül egy szoros mérkőzésen bizonyítson. Ez oly annyira jól sikerült, hogy az egész találkozón egyetlen egyszer tudott csak vezetéshez jutni a Szeged, a vendégek pedig nem egyszer két három góllal is vezettek és ezt az előnyüket a mérkőzés hajrájában is megtudták tartani ezzel olyan két pontot hoztak el a Szeged otthonából ami még nagyon sokat érhet.

Jól kezdte a találkozót a Csurgó, bár az első találatra két percet kellett várni, de ezután Szeitl kétszer is eredményes volt és a hazaiaknak majd öt percet kellett várni az első találatra. Innen szinte fej fej mellett haladtak a csapatok, a szegediek többször is egalizáltak, de a Csurgó nem adta ki a vezetést a kezéből. Hanusz kiválóan irányította a csapatát a támadásokban de a védekezés is eredményes volt. Tatai a kapuban biztos hátország volt és ez kellett a magabiztos támadásokhoz is. A félidő vége- ugyanúgy mint Csurgón- egy gólos vendég vezetéssel zárult.

A második játékrész elején Bánhidinek sikerült kiegyenlítenie, de Hanusz gyorsan válaszolt erre. Egy gyors gólváltás után a találkozón először nyílt lehetősége a Szegednek a vezetésre. Ezt Bánhidi találata realizált is, de ez volt az egyetlen pillanat, amikor a hazai gárda vezetett. Leimeter egyenlített, majd két és fél hónap „pihenés” után Kovacsevics is ismét gólt szerzett ezzel pedig visszavette a vezetést a Csurgó. Talán ez volt az a pillanat, ahol a somogyi gárda elhitte, hogy van keresnivalója az újszegedi sportcsarnokban. Innen igazi örömjátékot láthattak a televízióban a szurkolók, hiszen volt olyan pillanat, amikor négy góllal is vezetett Toszkics mester csapata. Bár Bombac mindent elkövetett hogy lendületbe hozza a csapatát, de csak megközelíteni tudták a Csurgót. A találkozó utolsó találata Gábor Marcell bombája volt, amivel beállította a végeredményt.

A Csurgó ezen a találkozón taktikus fegyelmezett játékkal hatalmas sikert ért el. Ehhez társult a sok egyéni jó teljesítmény és az, hogy hittek magukban és győzni akartak.

– Nem kezdtük jól a találkozót és igy is fejeztük be a mérkőzést – mondta Juan Carlos Pastor a szegediek mestere. – Az első félidőben nem voltak jók a támadásaink, szünet után pedig a védekezésünk sem volt a helyzet magaslatán hiszen huszonegy gólt kaptunk, ami bajnoki mérkőzésen nagyon sok. Nem keresünk kifogásokat, nem beszélünk arról, hogy negyvennyolc órával korábban Bajnokok Ligája mérkőzést játszottunk az Elverum ellen. Azzal a csapattal kell nyernünk, akik a pályára lépnek. Ma fantasztikus védelemmel találtuk magunkat szemben. Csalódott vagyok, mert nagyon régen kaptunk ki Szegeden. Mindenkinek el kell gondolkodni a jövőnkön.

 

– Igyekeztünk jól felkészülni a a Szegedből, és ez azt hiszem sikerült is – értékelt Alem Toszkics a Csurgó mestere. Tudtuk, hogy beállójuk, Bánhidi Bence sok nehéz pillanatot fog okozni nekünk, és a többi kiváló játékosukkal sem lesz egyszerű. Ezzel a legtöbb európai csapat is így van. Győzelmünk kulcsa az volt, hogy sokat futottunk, mert tudtuk, hogy a fizikailag fáradt Szeged nem fogja végig bírni szusszal. Ma úgy jöttünk, szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, mindent elkövetni, hogy meglepjük az ellenfelünket. A siker kulcsa az volt, hogy jobban akartuk a győzelmet, amelyet megérdemelten szereztünk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában