kosárlabda

2021.01.20. 11:51

Alsóházi rangadóra utaznak Oroszlányba

Két mérkőzést is vív a héten a Kaposvári KK együttese az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban. A somogyiak szerdán, 18 órakor Oroszlányban lépnek pályára, szombaton 18 órakor a Falco KC Szombathely ellen szerepelnek a Kaposvár Arénában.

Kun Zoltán

A héten elsőként a korábban a koronavírus-járvány miatt az alapszakasz harmadik fordulójából elmaradt Oroszlányi SE-Lions elleni találkozót pótolják a somogyiak. A találkozót szerdán 18 órakor rendezik az oroszlányi Krajnyik „Akác” András Sportcsarnokban, a hatályos kormányzati intézkedéseknek megfelelően zárt kapuk mögött.

A piros-fekete együttes kissé hullámzóan teljesített eddig az alapszakasz során. Voltan egészen jó mérkőzéseik és kevésbé sikeresek is. Hazai vereségeket is szenvedtek, mint például legutóbb, amikor a debreceni alakulattól kaptak ki 101–81-re. Most egy három meccsből álló vereségsorozatból próbálnak kijönni, ezért is igazolták vissza a korábban közönségkedvencnek számító Eric Washingtont. Az amerikai irányító érkezése minden bizonnyal sokat lendít majd az együttes játékán. Az oroszlányiak jelenleg öt győzelemmel és tizenegy vereséggel a tizenegyedik helyen állnak a tabellán. Az utolsó előtti kaposváriak egy meccsel kevesebbet játszva egy győzelemnyire vannak az OSE-Lions csapatától. Igazi ki-ki mérkőzés is lehet tehát a csatából, de ehhez sokkal jobban kell játszania a somogyiaknak, mint legutóbb Szegeden tették.

Futószalagon pótolják az elmaradt mérkőzéseket

A héten is mozgalmas napok várnak az élvonalbeli csapatokra az NB I-/A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban. A koronavírus-járvány miatt korábban elhalasztott meccsek közül nemcsak a kaposváriak, de az alsóházban szereplő jászberényiek és kecskemétiek is pótolnak majd egy-egy összecsapást. A hét végén pedig a huszadik fordulóban már Körmend és a Szolnok kivételével a teljes mezőny pályára lép. A heti program: 7. forduló: a Szolnoki Olajbányász–Egis Körmend, a Zalakerámia ZTE KK–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, valamint a Jászberényi KSE–Debreceni EAC mérkőzéseket kedden lapzártánkkal egy időben rendezték. 16. forduló – január 20. szerda, 18 óra: OSE Lions–Kaposvári KK.

Ezek is érdekelhetik