úszás

2021.02.20. 18:49

Reménységek tempóztak a versenyuszodában

Újabb remekül szervezett versenynek adott otthont a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszoda. Az első 1.MCM-Diamant Úszóversenyen tizenhat egyesület úszói álltak rajtkőre.

Klein Péter

Hat korcsoportban állhattak rajthoz a versenyzők az első 1.MCM-Diamant Úszóversenyen, amelynek megnyitója után a szervezők Vermes Albán emléke előtt tisztelegtek egy egyperces néma főhajtással. Ebben a hónapban, 63 éves korában hunyt el ugyanis a korábbi kiváló úszó, aki az 1980-as moszkvai olimpián a magyar sporttörténelem első érmét szerezte mellúszásban. A megemlékezést követően már az ifjú, 2008 és az után született úszóké volt a főszerep, akik 50 és 100 méteres gyorsúszásban, 50 és 100 méteres pillangóúszásbab; 50 és 100 méteres hátúszásban, illetve 50 és 100 méteres mellúszásban is megmutathatták, hogy hol is tartanak a téli felkészülésben.

 

– A rendezvénnyel lehetőséget kívántunk biztosítani a legfiatalabb úszók számára, hogy a nyári kimaradások után pótoljuk és növeljük a versenylehetőségeiket – mondta Kovács Zsófia, a versenyt szervező Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE képviselője. – Számukra ez a verseny egy fontos gyakorlat- és tapasztalatszerzés volt, hiszen a vírushelyzet minden úszóegyesületet megviselt. Próbáljuk megtartani a versenyeket, s ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Kaposváron nem zárt be az uszoda, így minden adott egy jó versenyhez, s úgy gondolom, hogy remek időeredményeket értek el az úszók. Ez volt az első alkalommal, hogy megrendeztük az úszó 1.MCM-Diamant Kupát, de ebből hagyományt kívánunk teremteni, ugyanúgy, mint az uszonyosúszó versenyünknél, amely idén ünnepli majd tizedik évfordulóját.

A nagyszerűen szervezett versenyen Somogy megyét a rendező klub mellett a siófoki Ezüstpart SE, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, a Kaposvári Úszó SE, a Marcali BÚSZSE képviselte. A egyesületek úszói számos sikert értek el a viadalon, melyen a szervezők azoknak a sportolóknak is versenyzési lehetőséget biztosítottak, akik 2008 előtt születtek.

– Nagyon elfáradtam a versenyen, mert az elmúlt időszakban sokat küszködtem betegséggel – nyilatkozta Balán Csenge, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE versenyzője. – Próbálok minél több versenyen részt venni és minél jobb eredményt érjek majd el a korosztályos országos bajnokságon, ahol mellúszásban szeretnék az első háromban végezni.

A somogyi egyesületek dobogós eredményei

50 m gyorsúszás. Fiú, G (2008 előtt születettek): 2. Szombathelyi Péter (KASI). A korcsoport: 1. Kakuk Koppány (KASI). E: 2. Detrich Viktor (Marcali). F: 1. Antalicz Botond (KÚSE). Lányok, G: 2. Kovács Nóra (KASI). A: 1. Király Flóra (KASI), 2, Detrich Luca (Marcali). B: 3. Türgyei Dorka (Adorján). C: 1. Gulyás Fanni (KASI). E: 1. Varga Izabella (Marcali), 2. Hajdu Alexandra (Marcali). F: 1. Szegedi-Simon Zolna (Marcali), 2. Nagy Csenge (KÚSE).

100 méter pillangóúszás. Fiú, G: 3. Szombathelyi Péter (KASI). A: 2. Kakuk Koppány (KASI). D: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján). Lány, G: 3. Ötvös Réka Elena (KASI). A. 1. Király Flóra (KASI), 2. Detrich Luca (Marcali). B: 2. Türgyei Dorka (Adorján). C: 1. Balán Csenge (Adorján), 2. Juhász Anna (Adorján).

50 m hátúszás. Fiú, G: 1. Sárközi Szabolcs (KASI). B: 3. Roznik Patrik (KASI). C: 1. Csapó Levente (KÚSE), 2. Rajna Zétény (Adorján). D: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján), 3. Begovácz Dániel (Adorján). E: 1. Detrich Viktor (Marcali), 2. Csordás Roland (KÚSE). F: 1. Antalicz Botond (KÚSE), 3. Tóth Ádám Attila (Adorján). Lány, A: 2. Detrich Luca (Marcali). C: 1. Gulyás Fanni (KASI), 2. Inkei Panna (Adorján). E: 1. Varga Izabella (Marcali). F: 1. Szegedi-Simon Zolna (Marcali).

100 m mellúszás. Fiú, A: 2. Csiszár Ákos (KASI). C: 1. Lipák Barnabás (Adorján). D: 1. Varga Bence (KÚSE), 2. Begovácz Dániel (Adorján). Lány, G: 2. Halmai Bianka (KASI). A: 1. Detrich Luca (Marcali), 3. Tiszperger Júlia (KASI). B: 2. Kovencz Odett (Adorján). C: 2. Balán Csenge (Adorján). D: 2. Németh Aliz (Marcali). E: 2. Kiss Virág Luca (KÚSE).

50 m pillangóúszás. Fiú, C: 1. Lipák Barnabás (Adorján). E: 3. Detrich Viktor (Marcali). Lány, G: 3. Kovács Nóra (KASI). A: 2. Detrich Luca (Marcali). B: 3. Tajti Sára Kata (Adorján). C: 1. Gulyás Fanni (KASI), 2. Hargitai Lola Jázmin (Adorján), 3. Inkei Panna (Adorján). E: 1. Konecsni Lilla (KÚSE), 2. Varga Izabella (Marcali), G2: 1. Szegedi-Simon Zolna (Marcali).

100 m hátúszás. Fiú, A: 3. Müller Miron Soma (Ezüstpart). C: 2. Csapó Levente (KÚSE), 3. Kovács Gergő (KÚSE). D: 1. Varga Bence (KÚSE), 2. Antalicz Kristóf (KÚSE). E: 1. Detrich Viktor (Marcali), 3. Csordás Roland (KÚSE). F: 1. Antalicz Botond (KÚSE). Lány, G: 3. Hotter Petra (Marcali). A: 2. Ötvös Korina (KASI), 3. Detrich Luca (Marcali). B: 1. Tajti Sára Kata (Adorján), 2. Antalicz Anna (KÚSE). C: 2. Juhász Anna (Adorján), 3. Hargitai Lola Jázmin (Adorján). D: 2. Németh Aliz (Marcali), 3. Angyal Csenge (Adorján). E: 1. Kiss Virág Luca (KÚSE).

50 m mellúszás. Fiú, B: 3. Roznik Patrik (KASI). C: 2. Friss Bálint (Adorján). E: 1. Detrich Viktor (Marcali). F: 3. Tóth Ádám Attila (Adorján). Lány, G: 1. Halmai Bianka (KASI). A: 1. Detrich Luca (Marcali). B: 2. Türgyei Dorka (Adorján). C: 2. Gulyás Fanni (KASI). E: 3. Konecsni Lilla (KÚSE). F: 1. Szegedi-Simon Zolna (Marcali).

100 m gyorsúszás. Fiú, C: 2. Lipák Barnabás (Adorján). D: 1. Szabó Albert Zétény (Adorján), 2. Varga Bence (KÚSE). E: 3. Csordás Roland (KÚSE). F: 1. Antalicz Botond (KÚSE). Lány, A: 1. Detrich Luca (Marcali), 3. Tiszperger Júlia (KASI). B: 2. Antalicz Anna (KÚSE), 3. Tajti Sára Kata (Adorján). C: 1. Juhász Anna (Adorján), 2. Hargitai Lola Jázmin (Adorján), 3. Balán Csenge (Adorján). D: 2. Németh Aliz (Marcali). E: 2. Hajdu Alexandra (Marcali). F: 1. Nagy Csenge (KÚSE).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában