labdarúgás

2021.03.14. 19:34

Döntetlen született a megyei rangadón

Nem bírtak egymással somogyi csapatok a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II. 29. fordulójában. A második félidő elején bár a BFC Siófok tudott előnybe kerülni, de a Kaposvári Rákóczi FC gyorsan egyenlített, s a vendégek hiába tettek meg mindent a sikerét, maradt a döntetlen.

Klein Péter

A tabellán elfoglalt helyezés, illetve az aktuális forma alapján a Kaposvári Rákóczi FC és a BFC Siófok számára is a győzelem volt az elsődleges szempont a megyei rangadón. A kaposváriak ennek megfelelően próbálták a kapuja elé szegezni a legutóbbi öt bajnokiján még pontot sem szerző Siófokot, míg a vendégek a kontráikban bíztak. A mérkőzés első perceiben a hazaiak akarata érvényesült, de ez csak szögletek számában mutatkozott meg, amelyből hat perc alatt ötöt is elvégezhetett a Rákóczi, de ezúttal nem voltak olyan hatékonyak a pontrúgások, mint az elmúlt mérkőzéseken. A másik oldalon viszont az első pontrúgás után csaknem előnybe került a Siófok: Cipf Dominik tekert kapura egy szabadrúgást a kaputól 18 méterre, kissé balról. Pogacsics Krisztián azonban rajta volt a lövésen és kiütötte a labdát, a kipattanót Balogh Bence tekerte ismét középre, ahol Horváth Milán fejelt kapura, de Nagy János a gólvonalról tisztázni tudott. Ez a helyzet felpörgette a balatoniakat, akik átvették a mérkőzés irányítását, s futószalagon dolgozták ki a kiesebb, nagyobb lehetőségeket. A legnagyobb lehetőségek a szögletekhez felfutó Jagodics Bence előtt adódtak, azonban a bekk hat méterről, senkitől sem zavartatva kétszer is a kapu mellé fejelt, de Kiss Balázs sem talált kaput nyolc méterről.

 

A szünet sem törte meg a balatoniak lendületét, hiszen szinte góllal nyitották a második játékrészt. Egy szögletvariáció után Balogh Bence tekerte át a labdát a hosszú oldalra, ahol remekül érkezett Horváth Péter és öt méterről, Pogacsics Krisztián lábai között fejelt a jobb alsó sarokba. A gól felpörgette a Rákóczit, s ezzel együtt a mérkőzést is. A hazaiak kijöttek a szorításból, s percek alatt egyenlítettek: Vachtler Csaba beadásába ugyanis Izing Martin ért bele kézzel az öt és felesen, amiért a játékvezető gondolkodás nélkül büntetőt ítélt. A labda mögé Balázs Zsolt állt oda, s a Rákóczi házi gólkirálya magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába. A gólváltás kapkodóvá tette a játékot, mind a két csapat próbált minél előbb a másik kapuja elé kerülni, s ebből adódtak is lehetőségek mind a két csapat előtt, de a kapusoknak nem kellett nagy védést bemutatniuk. Az utolsó perceket igen megnyomta a Siófok, amely remekül mozgósította erőtartalékait, de hiába játszottak fölényben a balatoniak nem tudták feltörni a masszív, betömörülő kaposvári védelmet.

A felek így döntetlennel mehetnek a három hetes válogatott szünetre, amely jókor jön a Rákóczi számára, hiszen a zöld-fehéreknél a maródiak listája a mérkőzés előtt is hosszú volt, de a hajrában Gál Mátyás és Hadaró Valentin is megsérült. A siófokiak pedig az előttük álló hetekben megtalálhatják azt a vezetőedzőt, akivel elindulhat majd felfelé a csapat a tabellán.

Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1 (0–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Farkas T. (Mohos, Kovács G.).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Nagy T., Dvorschák, Hadaró (Bidzilya, 84. p.) – Gál (Ur, 84. p.), Nagy J. – Bartos (Bíró, 76. p.), Farkas B., Zólyomi (Balog, 51. p.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Várhidi Péter.

BFC Siófok: Hutvágner – Horváth M., Jagodics, Izing, Kiss B. – Kecskés (Varjas Z., 80. p.), Nikházi (Gaál, 64. p.) – Horváth P., Cipf (György, 87. p.), Balogh B. (Szakály A., 64. p.) – Elek B. (Hajnal, 87. p.). Sportigazgató: Mihalecz István.

Gólszerzők: Balázs Zs. (55.p. – 11-esből), illetve Horváth P. (49. p.).

Sárga lap: Farkas B. (79. p.), Bíró (86. p.), illetve Izing (22. p.), Jagodics (63. p.), Horváth M. (88. p.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában