Kézilabda

2022.01.26. 09:48

Malin Holta a szezon végén búcsút int a Siófok KC-nak

Vasas-napokat tart a Siófok KC kézilabdacsapata, mely négy nap alatt kétszer is megmérkőzik fővárosi ellenfelével, elsőként Magyar Kupa-mérkőzést játszanak egymással a Fáy utcában szerdán 18 órakor, amit egy szombati bajnoki követ a Balaton partján. A nyolc közé jutáshoz – ahol már a Békéscsaba és a DVSC is ott van – már egy döntetlen is elég Uros Bregar edző tanítványainak.

Keszthelyi Zoltán

Magyar Kupa Érdekes felvezetést kapott a Fáy utcai kupameccs, a norvég Malin Holta került a fókuszba, aki – mint nyilvánosságra került, bár a siófoki klub ezt hivatalosan még nem jelentette be – a nyártól a francia bajnokságban jelenleg tizenegy forduló után csak három győzelemmel álló mindössze tizenkettedik, alsóházi Toulon Saint-Cyr Var együtteséhez igazol, ahol a Siófokon szintén – kevés sikerrel – szerencsét próbáló Chloé Bulleux csapattársa lehet. 

A norvég irányító nyári megszerzése nagy fogásnak ígérkezett Fodor János ügyvezető szerint, Holta Lakatossal és Szarkovával az átigazolási listájuk élén volt. Úgy gondolta, meghatározó játékosa lesz az SKC-nek az említettekkel, akikkel a csapat gerincét fogja alkotni. 

Tor Odvar Moen – a klub legeredményesebb és az élvonalban leghosszabb ideig regnáló trénere – külön videoüzenetet küldött a szurkolóknak a szerződtetésekor, melyben arról beszélt, hogy nagyszerű játékos fog érkezni a Balaton partjára, a norvég bajnokság egyik legjobbját szerezték meg, akinek 7,4 átlaga van a ligában. Ettől azonban jelentősen elmaradt, Siófokon tizenkettő bajnokin hatvanöt gólt jegyzett, ami 5,4-es átlag. A hatvanötből huszonötöt büntetőből dobott, vagyis akcióból 3,3 gólt ér el átlagosan, a büntetőket pedig 67,6 százalékban értékesítette. 

Elmaradt eddig tehát a Norvégiában nyújtottól, amiben az edzőváltás is közrejátszott, hiszen azóta más stílusban játszik a Balaton-parti együttes, ami neki kevésbé „fekszik”. 
A szezonban azért még van bőven feladata Malin Holtának, illetve a Siófoknak, hiszen tizennégy forduló még hátravan a bajnokságból, és állnak még a Magyar Kupában is, mely lehetőséget kínál arra, hogy javítson a szezonjuk megítélésén. Kis szerencsével messze juthatnak ebben a sorozatban, ám ehhez első lépésként az élvonal újoncának, a Vasasnak az otthonában kell legalább döntetlent kiharcolni, miután a szabályok szerint azonos osztályú klubok esetében az idegenben játszónak ez is elég a továbbjutáshoz. 


A feladat nem lesz könnyű a Debrecenben 21,5 átlagéletkorú csapattal kiálló Vasas ellen, de megoldható, a kérdés csak az, hogy kikkel? A legutóbbi, Alba elleni győztes hazai bajnokit hét (!) mezőnyjátékossal játszották végig a somogyiak, Such kapott még minimális lehetőséget védekezésben, aki a fővárosban talán már többet is tud vállalni. Belső posztokon is jó lenne, ha bővülnének Uros Bregar edző variációs lehetőségei, és remélhetőleg most is akad olyan extra teljesítmény támadásban, mint Janjusevicé volt a fehérváriak ellen. Optimizmusra ad okot, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény rendben van, ami jó alap lehet egy sikeres mérkőzéshez és a továbbjutáshoz. 
 


Fotó: Németh András

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában