Vízilabda

2022.04.01. 16:39

Budapesten is összecsapnának

Szombaton 16 órakor hazai medencében, a Csik Ferenc Versenyuszodában kezdi az E.ON férfi vízilabda OB I. rájátszását a Kaposvári VK. Surányi László tanítványai elsőként az UVSE-Hunguest Hotels-Tungsram ellen küzdhetnek meg a kilencedik helyért.

Klein Péter

Hazai medencében kezdi meg a rájátszást a Kaposvári VK, amely a tizedik helyen zárta az alapszakaszt. Ez a helyezés csalódást keltő, hiszen a somogyiak sokáig harcban voltak a legjobb nyolcért, ami az egyik nem titkolt vágyuk volt a szezon elején. Azonban több mérkőzést is elszórakoztak a bajnokság hajrájában – köztük az UVSE ellenit is – emiatt be kell érniük azzal, hogy a 9-12. helyekért küzdjenek. A biztos bent maradás tehát már adott, így akár a jövő csapatát is elkezdhetik felépíteni a somogyi megyeszékhelyen a hátralévő mérkőzéseken. Erre az első lehetőség szombaton 16 órakor adódik, amikor is a sok fiatallal felálló UVSE-Hunguest Hotels-Tungsram vendégeskedik a Csik Ferenc versenyuszodában. A két klub hét pontig tartó összecsapása az alapszakasz alapján 4–1-re áll a fővárosiak javára. Vincze Balázs tanítványai ugyanis Kaposváron 12–12-es döntetlent értek el, míg hazai medencében, pár héttel ezelőtt 15–10-re legyőzték a Kaposvárt. Az utóbbin Aleksa Petrovskit kiállították, akinek kétmeccses eltiltása még a rájátszásra is kitart, így szombaton nem számíthat rá a kaposváriak szakmai stábja. A nehézségek ellenére a KVK játékosai minden megtesznek majd azért, hogy a szezonban először legyőzzék az Újpestet (döntetlen eredmény nem születhet a rájátszásban) és egyenlítsenek a két fél párharcában. Ezzel Juhász-Szelei Norberték jogot szereznének arra, hogy április nyolcadikán, Budapesten dőljön el az, hogy melyik csapat küzdhet tovább a kilencedik helyért. 

– A tabellán bár előrébb végeztünk, mégis hátrányból indulunk, így nehéz mérkőzésre számítok – fogalmazott Horváth Ákos, a Kaposvári VK játékosa. – Az alapszakaszban mind a két Újpest elleni meccsünket egy-egy négyperces kiállítás rontotta el, az egyiket legalább döntetlenre tudtuk menteni. A célunk az, hogy most nyerjünk és jussunk tovább. 

A másik ágon a kilencedik helyen záró Tigra-ZF Eger csatázik majd a tizenkettedik PannErgy Miskolci VLC együttesével. A párharc három-háromról indul majd a hevesi megyeszékhelyen.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában