Úszás

2022.05.27. 09:19

Három hétig Kaposváron edzett a paralimpiai bajnok

Konkoly Zsófia az edzőjével, Jancsik Árpáddal, illetve Kárpáti Dalmával és Iván Bencével edz együtt a Csik Ferenc Versenyuszodában immáron harmadik hete. A sportolók a júniusi világbajnokságra készülnek.

Trancsik Zsanett

Fotós: Lang R.

Fotós: Lang R.

Parasport Konkoly Zsófia testvére asztmás volt, így az orvosok javaslatára kezdett el úszni, ahol ha ügyes volt, kapott egy lufit. Zsófi is szeretett volna egyet, ám mivel túl alacsony volt és nem ért le a lába a medence aljára, így nem úszhatott ott, ahol a bátyja, illetve még lufit sem kaphatott. Ezért 2008-ban máshol kezdte el a sportágat Pécsen. 
Az úszó rövidebb jobb karral született, amelyen csak három ujja van. 
– Úgy érzem, hogy ez nem hátráltatott semmiben az életem folyamán, hiszen amikor kisebb voltam még felvettem a versenyt ép sportolókkal is, és sok aranyérmet szereztem – emlékezett vissza Konkoly Zsófia. – Akkor még gyorsabb voltam náluk, de nyilván idővel a fejlődésem lassabb lett, nem tudtam már olyan gyorsan úszni, mint ők. Van egy ép csapattársam is, Kárpáti Dalma, egy kicsit gyorsabb, mint én, de tud húzni magával, ő segített felkészülni Tokióra is. Az úszással sokkal könnyebben el tudtam fogadni magamat, és ez másoknak is könnyebben ment, hiszen fürdőruhában sokkal többet mutatok magamból, mint az utcán. Jó érzés volt, hogy megtaláltam azt, amiben jó tudok lenni, és sikerült remek eredményeket is elérni. 
Miután elkezdett úszni, két évre rá leigazolt a PSN Zrt.-hez, ahol Szamek Katalinnál sportolt 2017-ig. A Magyar Parasport Válogatottba 2015-ben került be, és az S9-es kategóriába sorolták be, akkor kezdett el a parasport élvonalában úszni. A parasportban S1-től S10-ig vannak a kategóriák, az S1 a legsérültebb, az S10 a legkevésbé sérült. Portugáliában 2016-ban egy Európa-bajnokságon vett részt, ahol 400 méter gyorson, a 4 x 100-as váltóval és a 100 méteres hátúszásban is a dobogó harmadik fokát foglalta el. Ugyanebben az évben Rióban, a paralimpián mindössze tizennégy évesen szintén egy bronzérmet szerzett a 100 méteres pillangóúszásban. 
– A paralimpia után volt egy kisebb-nagyobb mélypontom, kamaszkorba léptem, illetve nem úgy jöttem ki az edzőmmel, ahogy szerettem volna – mondta az úszó. – Végül 2017-ben volt egy edzőváltás, és átkerültem Jancsik Árpádhoz, akivel jelenleg is edzek. A fordulópont az életemben 2020-ban jött el, ugye minden leállt a pandémia miatt, de szerencsére úszni ugyanúgy tudtunk. Akkor kezdtem el dietetikushoz és személyi edzőhöz járni, onnantól kezdve fejlődtem igazán. Feltöltött, hogy otthon lehettem a családommal, amit előtte nem mindig tudtam megtenni az edzőtáborok és a versenyek miatt, valamint sokat segített az is, hogy minden letisztázódott bennem, és volt egy kis pihenőidőszakom. Szóval jó hosszú utat tettem meg Tokióig így visszagondolva. 
A tokiói paralimpia előtt részleges bokaszalag-szakadást szenvedett májusban, nem tudott úgy felkészülni, ahogy szeretett volna, kicsit feszült volt, és az utolsó világkupán sem tudott elindulni. 
– Nem tudtuk így, hogy mire számítsunk, mit tudok úszni – emelte ki a parasportoló. – Első nap úsztam a 400 gyorsot, ott a második helyen sikerült beérnem, és egy nagyon jó egyéni csúcsot tudtam menni. Ezután már meg is nyugodtam, azután jött a 200 vegyes, ahol szintén második lettem egy picivel lemaradva csak. A 100 pillangóra már úgy készültünk mentálisan, hogy az új-zélandi lány, aki tartotta a világrekordot és megelőzött a 200 vegyesen, talán nem bírja annyira a futam végét. Aztán a futamon nagyon jó érzés volt, amikor láttam úszás közben, hogy a többiek le vannak maradva kicsit, és amikor elsőnek érintettem meg a falat, egy hatalmas kő esett le a szívemről. Az egész tokiói versenyemre büszke vagyok, hogy összeállt minden a bokasérülésem ellenére is, mindenben a lehető legjobbamat úsztam, és a legjobb formámat tudtam nyújtani. 
Szeptembertől a Pécsi Tudományegyetem hallgatója szociális munkás szakon. Igyekszik összeegyeztetni az úszással, szerencsére nincs olyan sok órája és az egyéni tanrend is sokat segít. A suli és az úszás mellett nem nagyon jár el sehova, hiszen a június tizenkettedikei portugáliai világbajnokságra készül, azon van leginkább a fókusza, de az egyetemet sem szeretné elhanyagolni, így még próbálja megtalálni az egyensúlyt. 
Most Kaposvárra egy háromhetes edzőtábor miatt utazott az edzőjével és két csapattársával, Kárpáti Dalmával és Iván Bencével. 
– Tavaly is voltunk már a városban, és annyira kedvesek voltak az emberek a szálláson, illetve az uszodában is, hogy úgy gondoltuk, visszajövünk, hiszen nagyon szeretjük ezt a helyet – fogalmazott a húszéves sportoló. – A La Pergola Panzióban vagyunk elszállásolva, bár a hétvégéken mindig hazamentünk a vizsgáim miatt. Nem nagyon néztünk körül a városban, egyedül a főtéren voltunk, illetve az edzőm mindig elvisz egy fagyizóba a nap folyamán. 
A világbajnokság után már nem lesz több paraversenyük, így legközelebb csak a következő évben tudnak visszatérni a városba edzeni. 
– Az épeknek valószínű lesz versenyük, néha szoktam az ő versenyükre is járni, csak most már a korosztályom sokkal gyorsabb nálam, de jó szokott lenni, mert azért meg tudnak hajtani – hangsúlyozta Konkoly Zsófia. – A jövőbeli terveim közé tartozik az egyetemet elvégezni minél jobb eredménnyel, valamint az úszásban szeretnék továbbra is egy bizonyos szintet hozni, nem szeretnék a döntő szélére kerülni vagy kicsúszni belőle, az élmezőnyben maradnék. 
 

Konkoly Zsófia fiatal kora ellenére sikert sikerre halmoz a parasportban
Fotó: Lang Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában