Kosárlabda

2022.12.29. 20:18

Kikapott a bajnokesélyes otthonában a tartalékos Kaposvár

Kikapott a bajnokesélyes Szolnoki Olajbányász otthonában a Kometa Kaposvári KK a férfikosárlabda NB I./A tizennegyedik fordulójában.

Molnár Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

A Hübner Nyíregyháza BS ellen idegenben és a DEAC ellen otthon aratott győzelem után a Szolnoki Olajbányász otthonában lépett pályára a Kometa Kaposvári KK. A találkozón Hendlein Roland és Csorvási Milán sérülés miatt nem játszhatott, emiatt nagyon szűk rotációval rendelkezett Ivan Rudez mester. Ellenfelüknél felbukkant egy ismerős, miután Dayon Griffinnel, akivel szerződést bontottak, két hónapra szóló kontraktust kötöttek, lévén a sérült Jimmy Gavinre és a mandulaműtéten átesett Lukács Norbertre sem számíthat a szakmai stábjuk.
Egy 5–0-ás rohanással kezdték a mérkőzést a vendégek, ám a az Olaj váltott védekezésben, ami nem igazán ízlett a somogyiaknak és hamar eltüntette a különbséget, sőt kilenc ponttal elhúzott. Köszönhető volt ez – többek között – az eladott labdáknak, az első negyedben öt támadási lehetőséget kapott ajándékba a Szolnok. A gondokat tetézte, hogy egy fault után Krnjajski ráesett a vállara, s le is kellett cserélni. A második etap eleje a házigazdáról szólt, mindkét palánk alatt sokkal határozottabbak voltak, mint ellenfelük, ráadásul visszatért ugyan a csapatkapitány, de újfent cserét kért. A folytatásban ugyan feljebb zárkóztak Brownék, de ezzel együtt is tízegységnyi előnnyel vonulhatott a nagyszünetre az Olajbányász.

Fotós: Lang Róbert


A térfélcsere után mindkét fél sokat kapkodott, elpasszolt labdák borzolták a szurkolók kedélyét. Aztán a kaposváriak ébredtek fel előbb: Gabric ziccere és hármasa után időt kellet kérnie Gasper Potocniknak. A rövid játékmegszakítás után újra váltani tudtak a Tisza-partiak és egy 12–0-ás etappal tetemes előnyt szereztek. A zárószakaszra 69–53-mal fordult a két gárda, a Kometa kosarasai küzdöttek becsülettel, az utolsó pillanatig mentek előre, ám a hazaiak ki tudták használni a „hosszabb padjukat” és magabiztos győzelmet arattak.
Szolnoki Olajbányász–Kometa Kaposvári KK 86–70 (26–17, 19–18, 24–18, 17–17)
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok. V.: Földházi Tamás, Pozsonyi László, Lengyel Ádám.
Szolnoki Olajbányász: Durham (7), Gilszki (2), Barnes (14/3), Subotic (11/3), Williamson (12/6). Csere: Griffin (20/12), Pongó M. (12/6), Révész Á. (8). Vezetőedző: Gasper Potocnik.
Kometa Kaposvári KK: Brown (18), Aris (13/9), Puska (-), Gabric (18/12), Hughes (17). Csere: Krnjajski (-), Paár M. (-), Bogdán B. (2), Halmai D. (2). Vezetőedző: Ivan Rudez. Edzők: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.
Az eredmény alakulása.
2. perc: 0–5, 5. perc: 6–7, 8. perc: 18–13, 10. perc: 26–17, 12. perc: 28–21, 17,. perc: 41–28, 20. perc: 45–35, 23. perc: 48–40, 26. perc: 55–45, 28. perc: 65–48, 32. perc: 73–56, 34. perc: 75–58, 36. perc: 84–65.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában