Kézilabda

2022.12.22. 21:01

Mavsar tizenegyesével SKC siker az év utolsó hazai bajnokiján

Remek kezdés után biztos sikert aratott a Siófok KC, mely a fordulás után már kilenccel is vezetett az öt hetest is rontó Alba Fehérvár KC ellen. A szezon leggólerősebb első félidejét játszották Mavarék, az utóbbi ezen a bajnokin szerezte legtöbb találatát siófoki mezben.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

A legutóbbi egygólos újvárosi vereség alaposan felpaprikázta a balatoniakat, Rajcic négy védéssel nyitott, közte két hetesével, így hét perc után már négygólos volt az előnyük (5-1). Ehhez egyet még hozzátettek a szünetig a házigazdák, akik ebben a nyitó játékrészben tizennyolc találatig jutottak, ezzel támadásban a szezon legjobb első harminc percét produkálták Papp Nikolett és Milosavljevic nélkül, ami növeli ennek értékét! A bajnokságban a Dunaújvárosnak dobott tizenhárom, a nemzetközi kupában pedig a román Magura Cisnedie ellen elért tizenhat volt eddig a legtöbb. Mavsar - nyolc lövésből - hétig, Debreceni-Klivinyi ötig jutott, utóbbinak nem volt rossz kísérlete, a kapuban Rajcic pedig hét védéssel zárt, húsz lövésből.

A második elejét is megnyomták a házigazdák, a nyolc perc után már kilenccel vezettek (24-15), amit egy nyolcperces gólcsend követett, így négyre feljött az Alba (25-21), amikor egy Rajcic védés és Mavsar gól (26-21) lezárta ezt a felzárkózási kísérletet. A hajrában a fehérváriak átlendültek ezen a négyen (31-28), ám mivel másfél perc volt csak hátra ez nem okozott izgalmat, különösen úgy, hogy Mavsar értékesítette a hetesét ötvennégy másodperccel a lefújás előtt (32-28). Némileg érthető a hazai visszaesés, hisz tartalékosan, tizenegy mezőnyjátékossal játszották végig ezt a találkozót, spórolni kellett az energiával.

A hatvan perc alatt Rajcic tizenkét védésig jutott, Mavsar tizenegy gólig, amennyit még nem dobott SKC mezben bajnokin, de Wald is kitett magáért, hisz négyet még nem lőtt ebben a szezonban. A balatoniak nekik is köszönhetően győzelemmel és harminckét találattal búcsúztak az évtől hazai pályán, ami remek teljesítmény, hisz ennél többet csak a román Magura Cisnadie ellen szereztek, harminchármat, a bajnokságban huszonnyolcnál tovább nem jutottak.

K&H Liga, 8. forduló:
Siófok KC – Alba Fehérvár KC 32-29 (18-13)
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Horváth Péter, Marton Balázs.

SKC: Rajcic – Such 3, Lakatos, Kajdon 4, N’diaye 1, Debreczeni-Klivinyi 7(1), Mavsar 11(6). Csere: Sirián 2, Kojic, Puhalák, Wald 4, Juhász. Vezetőedző: Uros Bregar.
Alba Fehérvár KC: Kubina – Zrinic, Afentaler 3, Utasi 5, Varga E. 3, Stosic 7(2), Takó 5. Csere: Tóth N. (kapus), Smbatian 2(1), Tolnai 1, Boldizsár, Kocsis B. 3, Szemes. Vezetőedző: Józsa Krisztián.

Kiállítások: 6(-) perc, illetve 4(2) perc.
Hétméteresek: 7/7(4/4), illetve 8/3(4/1).

 

Címkék#SKC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában