Amerikai futball bajnokság

2023.06.10. 18:44

A Vízilovakat is felfalták a Farkasok

Nem borította a papírformát a Hippos, amely bár helyenként megszorongatta, de végül pontot sem tudott szerezni a Budapest Wolves II. ellen a TD Store Divízió I.-es amerikai futball bajnokság ötödik fordulójában.

Klein Péter

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Egy ideig biztosan az utolsó mérkőzésén lépett pályára a Kaposvár-Taszár Hornets, valamint az Oroszlány Bears összeolvadásából létrejött Hippos. A nyeretlen Vízilovak ezúttal Oroszlányban fogadták a még hibátlan Budapest Wolves második csapatát TD Store Divízió I.-es amerikai futball bajnokság ötödik játéknapján. A Farkasok támadógépezete bár akadozott a találkozó elején, de az első touchdown-t (0–6) így is bevitték az első negyed közepén, az extra pontot viszont blokkolta a Hippos védelme. A folytatásban a Vízilovak is próbálkoztak becsülettel, a védelmük ezúttal is kitettet magáért, minden egyes yard megtételéért nagyot kellett küzdenie a Wolves második csapatának. Ez a fogadtatás nem is ízlett a vendégeknek, akik így nem is tudták növelni előnyöket ebben a játékrészben. A másodikban is nagy nyomás alatt kellett játszania a Farkasoknak, ami mindenképp a Vízilovak becsületére, kitartására és elszántságára írható, azonban felmerült a kérdés, hogy a sokat pályán lévő Hippos védelem meddig bírja feltartani a budapesti rohamokat. Egy apró kihagyás, valamint másik oldalról nézve, az irányítótól érkező remek átadás után bevitt egy újabb touchdown-t a Wolves II. (0–12), majd egy trükkel szépen elcsalták a Hippos védelmét és könnyedén növelték tovább előnyüket (0–14). Az egyre fáradó Vízilovak az első félidő végén újabb hátrányt szedtek össze, hiszen hiába védekezték ki remekül az első három kísérletet, a negyedik után, egy futójátékkal bevitték a célterültre a labdát a Farkasok (0–20), ezt követően pedig egy extra ponttal zárták az első félidőt (0–21).

A harmadik negyed elején újra eladata ugyanazt a futójátékot a Hipposnak a Wolves II., mint a szünet előtt (0–27), s az extra pont kísérletüket is siker koronázta (0–28), majd leszakadt az ég, ami nem tett túl jót a mérkőzésnek. Az utolsó felvonásra elvonult a zápor, az eső pedig látszólag felfrissítette a Hippost, amely szép támadásokat vezetve a negyedik negyedben közel állt a becsületpontok megszerzéséhez, azonban ez nem sikerült, viszont a Wolves az utolsó percben megadta a kegyelemdöfést, miután egy hosszú passzt elkapva a Farkasok bevitték az újabb touchdown-jukat (0–34), s az extra pontot ezúttal sem rontották el (0–35). Így végül újabb magabiztos győzelemmel, öt meccsből ötöt nyerve jutottak be a rájátszásba.

 

Hippos–Budapest Wolves II. 0–35 (0–6, 0–15, 0–7, 0–7)

A Kaposvár-Taszár Hornets, illetve az Oroszlány Bears házasságából létrejött Hippos öt vereséggel zárta a másodosztály alapszakaszát, s ezzel együtt a bajnokságot is, hiszen ezzel az eredménysorral nem lehet bejutni a rájátszásba. Az pedig a jövő kérdése, hogy meddig tartható fenn ez a fúzió, de az biztos, hogy Hippos fokozatosan fejlődő játékát látva a következő szezonban már a győzelem is összejöhet az egyre jobban összecsiszolódó Vízilovaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában