Röplabda

2023.07.31. 15:30

Radnai Luca is szerepel az U19-es vb-keretben

Kedden este a chileiek ellen kezdenek a magyarok Szegeden, a magyar-horvát közös rendezésű U19-es leány röplabda-világbajnokságon.

Trancsik Zsanett Kármen

Az U19-es leány röplabda-válogatott az előkelő negyedik helyet szerezte meg a szombaton véget ért, maribori EYOF-on, miután Kőnig Gábor tanítványai a bronzmeccsen alulmaradtak a hollandokkal szemben. Azonban a fiataloknak nem sok pihenőjük akad az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált követően, ugyanis – néhány helyen megváltozott felállásban, de ugyanazzal a szakmai stábbal az élen – keddtől már az Eszéken és Szegeden rendezendő U19-es világbajnokságon lesz jelenésük.

– Mindenképpen hasznos torna volt számunkra az EYOF, kiváló erőfelmérő, és összességében az elért eredményünk is pozitívan értékelendő – mondta Kőnig Gábor az Utánpótlássportnak. – Előzetesen azt hiszem, mindenki aláírta volna, hogy a legjobb négy között zárunk, különösen azt figyelembe véve, hogy milyen erős csoportból indultunk az olaszok, a hollandok és a lengyelek társaságában. Szép dolgokat is mutattunk, viszont az utolsó két meccsen, az elődöntőben és a bronzmeccsen a végjátékban túl sok hibával játszottunk. A vb-felkészülésünk szempontjából kicsit furcsán alakult az elmúlt egy hét Mariborban, hiszen az idősebbek, a 2005-ösök nem léphettek pályára az EYOF-on, de persze ugyanúgy velünk voltak Szlovéniában, és amikor nyílt rá alkalom, próbáltunk közösen edzeni, illetve felkészülési meccseket is szerveztünk.

Az augusztus 1 és 11 között zajló torna a sportág történetének első magyarországi korosztályos vb-je. A magyar válogatott Chilével, Kínával, Kamerunnal, Egyiptommal és Argentínával került közös csoportba a 24 csapatos világbajnokságon. A hatos csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcadöntőbe. 

– Nehéz megmondani pontosan, hogy mire lehet képes a csapatunk, kicsit még mindig a sötétben tapogatózunk azzal kapcsolatban, hogy milyen erőt is képvisel a csoportunk – fogalmazott a szakember. – Ennek a legfőbb oka, hogy az európai együtteseket elkerültük, és két-két afrikai, illetve dél-amerikai, valamint egy ázsiai válogatott vár ránk a csoportkörben. Ezekre az együttesekre jóval nehezebb felkészülni, lévén sokkal nehezebb róluk mérvadó meccsfelvételeket találni, és ez alapján feltérképezni őket. A nyitó ellenfelünk, a chileiek például alig játszottak mérkőzést az elmúlt másfél évben. Mindezekkel együtt is, nem lehet más a célunk hazai pályán, mint a továbbjutás a legjobb tizenhat közé.

Az U19-es válogatott kerete: feladók: Tóth Sára (Vasas SC), Vértes Szonja (Vasas SC), szélső ütők: Botyánszki Fanni (Vasas SC), Gergácz Olga (Szent Benedek RA), Jámbor Cecília (Vasas SC), Radnai Lili, Tarr Hajnalka (MTK), centerek: Fekete Fanni (Vasas SC), Nagy Sophia (Vasas SC), Radnai Luca (KNRC), feladó átló: Erőss Mirtill (Vasas SC), liberó: Baksa Panna (UTE).

A nemzeti együttesben a KNRC fiatal játékosa, a nemrég első profi szerződését ünneplő Radnai Luca is helyet kapott.

– Az Extraliga szezont követően a főszerep nálam ismét az iskoláé volt, hiszen minden időmet az év végi vizsgákra való felkészülés tette ki – mondta Radnai Luca a KNRC közösségi oldalán. – A következő egy hétben ugyan tudtam kicsit pihenni, de utána már el is kezdtük a felkészülést az U19-es világbajnokságra. Úgy érzem, hamar megtaláltuk a csapattal a közös hangot, jól érzem magam itt, remek a stáb és szuperek a csapatépítő programok, és nagyon várom már a világbajnokságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában