Labdarúgás

2023.09.08. 12:46

A legjobb magyar csapat lett a Bene Akadémia az U11-es korosztályban

Ismét magas színvonalú mérkőzéseket hozott az immár harmadik alkalommal megrendezett Barca Academy Hungary Cup utánpótlás labdarúgótorna.

Budapest 20230819 III.BARCA ACADEMY HUNGARY CUP Soccer 1.day photo:Tumbász Hédi

A rendezvényre az FC Barcelona is csapatot küldött, és bár a szintén spanyol Girona FC csodájára járt mindenki a két nap során, nem ők emelhették magasba végül a győzteseknek járó serleget – a négy korosztályban egy-egy bolgár és montenegrói, valamint két magyar csapat ünnepelhetett.

A Barca Academy Hungary már harmadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi UP-tornáját, augusztus 29-én és 30-án a TSHE-sportpályán léptek pályára neves külföldi együttesek, valamint nagy magyar klubok csapatai. Kaposvárt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia képviselte.

A nyárvégi futballünnepre nyolc ország huszonhat klubjának hatvanegy csapata érkezett több mint 700 gyermekkel. Bár az első nap délelőttjén a futball mellett az eső is főszereplővé vált, a gyermekek lelkesedésén ez semmit sem változtatott, öröm volt nézni a küzdést, a taktikai fegyelmezettséget és a felszabadult játékot a pályákon.

A 2012, 2013, 2014 és a 2015-ös születésű korosztályokban három, illetve négy csoportba osztották a csapatokat és az első nap selejtezői után a második napon még a vigaszágra kerülők is esélyt kaptak arra, hogy akár a döntőig meneteljenek.

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U11-es korosztálya a csoportkörből és a selejtezőkből is tovább jutott. A kaposvári U11 a legjobb magyar együttes lett, megelőzve a Vasas, az MTK, a Győri ETO, a Diósgyőr, az Újpest és a Fehérvár csapatát. A selejtezők során a kaposvári U11-esek olyan csapatok ellen győztek, mint az Újpest, az olasz Focisuli, a kiemelt romániai Sepsi és a bolgár CSKA Szofia gárdája. Végül a legjobb négyben a torna győztesével (Drezga Piperi) és a harmadik helyezettel (Lask Linz) is döntetlent játszottak.

Az U11-es korosztály eredménye: 1. FK Drezga Piperi (Montenegró), 2. Girona FC (Spanyolország), 3. LASK Linz (Ausztria), 4. Bene Ferenc Akadémia (Kaposvár).

A Bene Akadémia kerete: Bödő Barnabás, Gömöri Róbert, Gyarmati Dávid, Jusits Botond, Nagy Bálint, Nagy Olivér, Pandurics Péter, Pete Ármin, Pető Máté, Somogyi Donát, Szaka Előd, Szita Soma. Edző: Száraz Bence.

Száraz Bence (U11-es korosztály edzője): – Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert a labdabirtoklásra törekvő, kombinatív, kezdeményező és tudatos játékunk, nemcsak a játék képében köszönt vissza, hanem eredményességet is hozott magával. Úgy gondolom az elmúlt évek munkája, ezen a tornán csúcsosodott ki és kiderült, hogy jó úton járunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában