Vízilabda

2023.10.06. 13:12

Gólzáporos győzelmet arattak a kaposvári vízilabdások

Tanári módon játszva aratott magabiztos sikert a Kaposvári VK a KSI ellen az E.ON férfi vízilabda OB I. ötödik fordulójában.

Klein Péter Nándor

Fotó: ANDRASSY Zoltan

Szokatlan időpontban, péntek délelőtt fogadta a még pont nélkül álló KSI együttesét a Kaposvári VK. Surányi László tanítványai a korai időpont ellenére próbáltak magas hőfokon égni, s már az első negyedben nagy előnyt szerezni. A vezetést a meccsrekorder, Vindisch Ferenc (aki 44 éves kora ellenére is elhozta a labdát az első ráúszásnál) szerezte meg a hazaiaknak, majd Fülöp Bence és ifjabb Berta József tette egyre magabiztosabbá, ami annak is köszönhető, hogy hátul tanári megoldásokat alkalmaztak a hazaiak. A vendégek így csak büntetőből tudták bevenni a jól védő Kósik Soma kapuját az első felvonásban. A másodikban a vendégek még azt az emberelőnyös helyzetet sem tudták kihasználni, amikor éppen a KVK kapusa nem volt a medencében. Ez ráadásul okozott náluk egy törést, hiszen a hazaiak egyre könnyedebben dobott gólokkal tettek szert hétgólos előnyre. Nem is csoda, hogy Horváth János, a KSI mestere időt kért és a szavaitól zengett az egész uszoda. Ezt követően valamelyest javult a KSI védekezése, de újabb gólt már csak a fordulás után lőttek, ismét büntetőből, ami után közelebb is zárkózhattak volna a Kaposvárhoz, de ziccert hibáztak, hiába vitték ugyanis ketten is a labdát Szilágyi Ábelre, az ifjú kapust kisegítette a kapufa.

A kaposváriak már a második negyedben lezárták a mérkőzést, de a folytatásban is azt történt a medencében, amit Kakstedter Bendegúzék akartak. A KVK összességében teljesen megérdemelten aratott győzelmet, még ilyen arányban is.

Kaposvári VK–KSI 18–5 (4–1, 7–0, 4–3, 3–1)

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 50 néző. Vezette: Kovács S., Ádám F.

Kaposvári VK: Kósik – Dőry (5), Pellei F., Vindisch (1), ifj. Berta J. (2), Takács J., Fülöp B. (2). Csere: Szilágyi (kapus), Aranyi A. (2), Kakstedter (1), Palatinus, Baj (1), Vörös, Vadas (2). Vezetőedző: Surányi László.

KSI: Fejes – Irmes M., Bede (1), Szőke (1), Iriczfalvi (1), Balogh M. (1), Mezei T. Csere: Csite (kapus), Niklász, Mihov, Kósi-Kelly, Cseh, Nagy Z. (1), Petrák. Vezetőedző: Horváth János.

Gól, emberelőnyből: 9/6, illetve 8/2.

Gól, ötméteresből: 2/2, illetve 2/2.

Kipontozódott: Palatinus (28. p.), illetve Irmes (32. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában