EMLÉKEZÉS

2023.10.01. 15:47

Gyászol Somogy sportja: búcsúzunk Ács Lajostól

Újabb egykori kiváló somogyi atlétától búcsúzunk: 77 éves korában elhunyt Ács Lajos.

Fenyő Gábor

Fotó: MG Produkt Kaposvári Atlétikai Club

Első nagy sikere az volt, amikor kaposvári diáksportolóként középtávfutásban középiskolai bajnoki címet szerzett. Ezután a fővárosba került, s a Ferencváros igazolta le. 19 évesen, 1965-ben a Fradi versenyzőjeként bronzérmes volt az országos mezeifutó-bajnokságon. Majd visszatért a somogyi megyeszékhelyre, s a Kaposvári Dózsa atlétája lett. Fertői Pál edző irányításával 800 méteren és ennél hosszabb távokon indult. 1968-ban szerezte meg az edzői képesítést, de közben versenyeket rendezett, s bíróként is dolgozott. 1971-től – kisebb megszakításokkal – több mint három évtizedig volt a Somogy Megyei Atlétikai Szövetség főtitkára, majd utána az elnöke. Annak idején ő alapította a Marathon Atlétikai Klubot. Sok olyan atléta kezdte a pályafutását az ő irányításával, akikből aztán később bajnokok, válogatottak és csúcstartók váltak.
Jó magam bő egy hónapja futottam össze Ács Lajossal. A vonaton találkoztunk egy vasárnap kora este: ő Gyenesdiásról vagy Vonyarcvashegyről tartott haza Kaposvárra, én pedig Balatonberényben csatlakoztam hozzá.

Bartsch János halála után én örököltem meg a „Mozdulj, Balaton!”-t. Rajtam kívül nem volt más... – mondta akkor ott a vonaton Ács Lajos. – Ma már teljesen máshogy gondolkodnak az emberek. Nehéz, de mondhatnám azt is, szinte lehetetlen őket rávenni, hogy egy kis időre hagyják ott a törülközőjüket. Nem hajlandók megmozdulni; inkább finoman elküldenek melegebb éghajlatra.
Amikor befutottunk Kaposvárra, együtt szálltunk le a vonatról. Aztán felém fordult  Ács Lajos, és csak annyit mondott halkan: ne haragudj, de én busszal megyek tovább.
– Tudod, már nem vagyok a régi. Nekem is megvannak a magam bajai – mondta.
Akkor nem igazán értettem, hogy miről beszél. Furcsa és érthetetlen volt egy olyan embertől hallani ezt, akinek lételeme, napi szükséglete volt a futás, a mozgás. Most már tudom...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában