RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRIAK

2023.10.27. 20:47

Megtette a FINO az első lépést!

Megtette az első lépést Burgaszban a Bajnokok Ligája felé a Fino Kaposvár alakulata. A pénteki nyitó mérkőzésen négy játszmás összecsapáson kerekedtek felül a montenegrói Budva csapatánál.

Fenyő Gábor

Talán az idősebb korosztály tagjai még emlékeznek rá, hogy bő másfél évtizede, anno 2007-ben már találkozott egymással a CEV Kupában, egészen pontosan annak a nyolcaddöntőjében a két csapat. Az első mérkőzés Budvában volt, s a házigazda montenegróiak nyertek 3–0-ra. A kaposvári visszavágón két szettig élt a remény; a másik hármat viszont a Budva húzta be, így ők jutottak tovább. Volt hát mit törleszteni...

Már a  mérkőzés elején mindjárt magához ragadta a kezdeményezést a Baróti Árpád vezényelte Fino Kaposvár alakulata, s végig vezetve nyerte a nyitó játszmát. A folytatásban – legalábbis a játszma első felében – úgy tűnt, hogy most sem lesz semmi gond. 15–15-ös állásnál aztán bentragadt a Fino, a Budva pedig zsinórban négy pontot gyártott. Ezután még nagy csatában sikerült egyenlíteni (20–20), majd felváltva szerezte pontjait a két küzdő fél. Előbb a montenegróiak jutottak szettlabdához, majd ezután (kétszer is) a kaposváriak dönthették volna el a játékrész sorsát. A játszma végén azonban új erőre kaptak a montenegróiak, így aztán 55 percnyi játék után kezdődhetett minden elölről.

A harmadik felvonásra alaposan összekapta magát a kaposvári társulat. Végig a somogyiak diktálták a tempót és uralták a játékot. Egyre csak nőtt a különbség a két együttes között, s végül ezt a szettet is biztosan, 25–18 arányban nyerte a Fino csapata. A negyedik, utolsó játékrészben ugyan a Budva könyvelhette el az első pontot, a folytatás viszont már egyértelműen a somogyiaké volt. Végül ezt a játékrészt roppant magabiztosan, 25–14 arányban húzta be a Fino alakulata.

A 108 percig tartó burgaszi nyitó mérkőzés legjobbja kétségkívül Baróti Árpád volt, aki egymaga 31 (!) pontot termelt: többet, mint a csapattársai együttvéve. Szombaton magyar idő szerint 19 órakor a házigazda bolgár Neftohimik Burgasz csapatával játszik a Fino.

Fino Kaposvár–Budva (montenegrói) 3–1 (18, –26, 18, 14)

Burgasz. Vezette: Sikanjics, Mylonakis.

Fino Kaposvár: Magyar B. (2), Hubicska (8), Iván B. (5), Baróti (31), Bögöly (8), Lescay (6). Csere: Bozóki (liberó). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.

Budva: Radonics (–), Radunovics (12), Csincsur (8), Dodics (12), Hadzisalihovics (13), Jecmenica (6). Csere: Mocsics (liberó), Miljanics (–), R. Milenkovics (–), V. Milenkovics (–). Vezetőedző: Miljan Boskovics. Edző: Dusan Lazics.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 3–0, 5–2, 10–5, 10–7, 15–11, 20–14, 24–17, 25–18 (24 perc).

2. játszma: 2–0, 3–1, 3–3, 6–3, 9–6, 10–6, 10–10, 12–12, 14–12, 15–15, 15–19, 17–20, 20–20, 23–24, 25–24, 26–25, 28–26 (31 perc).

3. játszma: 3–0, 5–2, 10–5, 15–8, 20–14, 24–17, 25–18 (27 perc).

4. játszma: 0–1, 3–1, 5–3, 10–6, 10–9, 15–10, 20–13, 22–14, 25–14 (26 perc).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában