Úszás

2023.11.29. 13:58

A tizenhat aranyéremből négyet a Kasi úszója szerzett

Huszonnégy magyar versenyző képviselte Magyarországot az idei CECJM versenyén, amelyen összesen 34 érmet (16 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet) nyertek a magyar úszók.

Sonline.hu

A 100 méter gyorson holtversenyben lett első Kakuk Koppány a török riválisával

November 25-26-án rendezték a szlovéniai Kranj városában a CECJM elnevezésű viadalt, amely eredetileg a Közép-Európai Országok Serdülő Bajnoksága volt, ám idén további négy országgal bővült a mezőny – ezúttal Törökország és Németország serdülő versenyzői is vízbe ugrottak. Így még nehezebb dolga volt a magyar csapatnak, hiszen a törökök a legerősebb serdülő korú úszóikat sorakoztatták fel, éppúgy, ahogy a németek, így komoly csaták zajlottak a vízben.

Nem kellett azonban félteni a magyarokat, a 12 lány és a 12 fiú versenyző kitűnően teljesített. Összesen 34 érmet nyertek, egyéni és váltó számokban is kiemelkedően teljesítettek. Krajnyák György, az utánpótlás-válogatottakat irányító vezetőedző pozitívan értékelte a versenyt: – Nagyon elégedett vagyok, jó hangulatú volt a csapat, fegyelmezett úszókkal, akik rendkívül jól teljesítettek és őszintén szurkoltak egymásnak. Kicsit más volt, mint az eddigi CECJM-ek, hiszen még 2022-ben a római Eb-n született egy megállapodás, hogy bővítsék ki ezt a viadalt, így idén új országok csatlakoztak a mezőnyhöz. Törökország egy rendkívül erős serdülő válogatottal érkezett, plusz a németek is komoly csapatot küldtek – de a románok és a lengyelek is erősek voltak. Összesen 12 ország vett részt, ami nehezebbé tette az eddigi sima győzelmeink megismétlését – így szorosabban alakult a verseny. Ennek ellenére azonban végig vezetett a fiú és a lány csapatunk is. Jó volt a helyszín, a szervezés, flottul haladt minden, dicséret illeti a szlovénokat.

Egyéni számokban aranyérmet nyert a lányok között Szabó Lilla, Lakó Dorina, Barta Bianka, Megyesi Vanda és Kammerer Kitti is, a fiúk között a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója, Kakuk Koppány, valamint Antal Dávid, Buda Levente és Kárpáti Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

A magyar versenyzők nagy része az EYOF válogatottból jött, azaz akik idén már teljesítettek a maribori nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. Krajnyák György kiemelte, hogy rengeteg meghatározó úszó teljesített jól, az egyéni aranyérmeseken túl is bőven van kit kiemelni: – Azok az úszók is nagyon jól felszívták magukat, akik nem hoztak aranyérmet, de értékes dobogós és pontszerző helyeken végeztek. Voltak olyan úszók, akiket egy-egy számra vittünk ki, ők is kiválóan versenyeztek, kellemes meglepetés volt. Nincs baj a jövővel, tehetséges, ügyes gyerekek vannak a serdülő korosztályban, így megvan az utánpótlás.

A magyar csapat a lányok versenyében 214 ponttal az első helyen végzett – megelőzve a németeket (165 pont) és a románokat (159 pont), míg a fiúknál 176 ponttal szintén az összetett első helyen zártak.

A Kasi úszója, Kakuk Koppány 100 méter gyorson holtversenyben lett első török riválisával, 200 méter gyorson, valamint a 4x200 és a 4x100 méter férfi gyorsváltóval is aranyérmet szerzett. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában