Labdarúgás

2023.11.11. 08:05

Gólpasszokkal segítette a válogatottat Lakatos Martin

A magyar U15-ös labdarúgó válogatott tagjaként tornagyőzelemmel tért haza Albániából Lakatos Martin, a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia növendéke.

Klein Péter Nándor

Lakatos Martin személyében ebben az esztendőben is címeres mezt húzhatott a Bene Akadémia egyik tanítványa. Az előző esztendőben Heil Máté az U19-esek között bizonyított, a belső védő azóta már a felnőtt csapat stabil tagja. Októberben az U15-ös csapat kiválóságát, Lakatos Martint hívták be a korosztályos magyar válogatott keretébe, a kaposvári tehetség pedig három mérkőzésen is bizonyított. A Szabados József szövetségi edző által irányított U15-ös nemzeti csapat Albánia fővárosában, Tiranában lépett pályára, ahol a válogatott tagjai a balkáni, illetve a délszláv futballstílust, hozzáállást ismerhették meg. Hazánk fiai kiválóan szerepeltek a viadalon, hiszen mindhárom mérkőzésüket megnyerték, így tornagyőztesként térhettek haza. Lakatos Martin Észak-Macedónia ellen 25 percet kapott, csereként számított rá a szövetségi edző, Szabados József. Ugyanazon a poszton szerepelt a Bene Akadémia játékosa, mind klubcsapatában, szélső támadóként. 

Albánia ellen szintén a kispadról szállt be a fiatal labdarúgó, az utolsó negyedórára és szinte pályára lépését követően azonnal felhívta magára a figyelmet, ugyanis a második labdaérintéséből gólpasszt adott. Mivel jól ment a játék Lakatos Martinnak, Koszovó ellen már kezdőként szerepelt a kaposváriak neveltje és közel egy órát töltött a pályán. Hatékonysága megmaradt, ezúttal is gólpasszal segítette a válogatottat. Mint elmondta, ez utóbbi volt a legnehezebb mérkőzésük, itt csak az utolsó pillanatokban, a 92. percben sikerült megszerezni a második találatot, amivel kettő-nullára nyertek. Martin szerint a válogatott jó szellemű, egymást segítő társaság, a győzelmeknek is köszönhetően remek hangulatban érkeztek haza Tiranából az UEFA torna győztes alakulataként. Szabados József szövetségi edző is kihangsúlyozta, elégedett a srácokkal, kompakt, szervezett futballt mutattak be a magyarok. 

– Az első két meccshez képest valamelyest visszafogottabban teljesítettünk az utolsó találkozón, csapatszinten ezúttal nem voltunk annyira hatékonyak és szervezettek, de a győzelmünk megérdemelt – mondta az mlsz.hu-nak Szabados József szövetségi edző. – Örülök, hogy ilyen szépen zárta az első nemzetközi mérkőzéseit az új korosztály, minden elismerésem a játékosoké, akik szervezett, kompakt játékot mutattak, emellett több kiemelkedő egyéni teljesítményt is láttam tőlük. Összességében többet kaptam a csapattól, mint amit előzetesen vártam, erre a teljesítményre lehet építeni a jövőben. Természetesen lehet és kell is javítani a játékon, biztosan nem fog minden mérkőzésünk ilyen jól sikerülni, de a lényeg, hogy a kiválasztás első fázisát követően kezd kialakulni a csapatunk. Biztosan sokat fog még változni a keretünk a következő egy-két évben, hiszen jelenleg mintegy negyven játékos alkotja a bő keretet, és rajtuk kívül is feltűnhetnek új tehetségek, de akik első körben lehetőséget kaptak, tudtak élni vele.

Az U15-ös válogatottunk az idén még két mérkőzést játszik, remélhetőleg Lakatos Martinnal a keretben.

Észak-Macedónia–Magyarország 1–2 (0–1)
Magyarország: Lengyel Huba – Acsai Dominik (Vincze Tamás, a szünetben), Skotner Zoltán, Szakál Dénes, Béres Benedek (Papp Máté, a 89. percben) – Varga Zsolt (Somfalvi Barna, a 64. percben), RatkaiÁdám, Tímár Dávid (Makrai Csongor, a 76. percben) – Wiesner Balázs (Milkovics Márton, a szünetben), För Patrik (Kiss Norbert, a szünetben), Zsolnai Dávid (Lakatos Martin, a 64. percben).

Albánia-Magyarország 0–4 (0–2)
Magyarország: Ostoici Stefan – Vincze Tamás (Lakatos Martin, a 77. percben), Skotner Zoltán, Szakál Dénes (Béres Benedek, a szünetben), Nyári Olivér – Milkovics Márton, Polonkai Noel (Somfalvi Barna, az 57. percben), Ratkai Ádám (Tímár Dávid, a 69. percben) – Zsolnai Dávid (Kiss Norbert, a 69. percben), Makrai Csongor (För Patrik, az 57. percben), Papp Máté (Acsai Dominik, a szünetben).

Magyarország-Koszovó 2–0 (1–0)
Magyarország: Kilvinger Levente – Acsai Dominik, Ratkai Ádám, Nyári Olivér, Papp Máté (För Patrik, a 88. percben) – Somfalvi Barna (Skotner Zoltán, az 59. percben), Milkovics Márton, Polonkai Noel (Tímár Dávid, a szünetben) – Lakatos Martin (Zsolnai Dávid, az 56. percben), Kiss Norbert (Makrai Csongor, az 56. percben), Varga Zsolt (Béres Benedek, az 59. percben).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában