Helyi sport

2023.11.22. 17:04

Kaposváriakkal szárnyalt a válogatott az Európa-bajnokságon

Kiemelkedő szerepelést tudhat maga mögött a kaposvári Bakó-Sas Fitnesz SE három versenyzőjét is a soraiban tudó magyar válogatott az IFBB Gyermek Fitnesz Európa-bajnokságon, hiszen hazánk a második helyet szerezte meg az országok közötti rangsorban.

Klein Péter Nándor

Nagy reményekkel utazott Pozsonyba a magyar gyermek fitnesz válogatott, hiszen a különösen sikeres nyári világbajnokságot követően a kontinensviadalon is remek eredményeket vártak a sportolóktól a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség szakemberei. A versenyzők pedig nem hazudtolták meg az edzőket, hiszen IFBB Gyermek Fitnesz Európa-bajnokságon a résztvevő hét nemzet közül az előkelő második helyet szerezték meg az érmek és a pontszámok alapján. A sikeres szerepléshez a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolói is hozzátettek, hiszen Bali Luca, Sovák Réka és Tóth Anilla Netti is igyekezett minden számban a legjobbját mutatni a nemzetközi zsűri előtt. A kaposváriak közül ki kell emelni Sovák Rékát, hiszen Prukner-Sas Médea tanítványa remekelt Fitness Agility-ben, ahol az előkelő negyedik helyezést érte el, míg Challenge kategóriában az ötödiket. A hosszú és fárasztó versenyhétvége során sajnos Fitness Routine-ban egyik ifjú kaposvári hölgy sem került be a legjobb hat közé.

A Bakó-Sas Fitnesz SE sportlóinak eredményei

Fitness Routine

Sovák Réka (2011): 13. hely

Tóth Anilla Netti (2011): 15. hely

Bali Luca (2009): 11.hely

Fitness Challenge

Sovák Réka (2011): 5. hely

Tóth Anilla Netti (2011): 10. hely

Bali Luca (2009): 10. hely

Fitness Agility

Sovák Réka (2011): 4. hely

Tóth Anilla Netti (2011): 8. hely

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában