Röplabda

2024.02.05. 12:37

A Balatonfüreden át vezet az út a legjobb négy közé

Sonline.hu

A Magyar Röplabda Szövetség kihirdette a női Extraliga rájátszásának párosításait, mely szerint az alapszakasz második helyén végzett KNRC a Szent Benedek RA csapatával méri majd össze erejét – olvasható a KNRC közösségi oldalán.

A balatonfüredi alakulat nem ismeretlen a kaposváriak számára, idén az alapszakasz során kétszer is találkoztak a felek, idegenben 3–1-es sikert, hazai környezetben pedig 3–0-s győzelmet könyvelhettek el a somogyiak.

A rájátszásbeli párharcok az egyik csapat három győzelméig tartanak, ráadásul a KNRC a pályaválasztó, így a Kaposvár Arénában kezdik röpiseink a menetelést.

Az együttesek már elkezdték egyeztetni a mérkőzések időpontjait, az első összecsapásra pedig akár már a jövő hét végén sor kerülhet.

A rájátszás további párosításainál a címvédő Vasas Óbuda az újonc DVTK csapatával, a Swietelsky-Békéscsaba az UTE együttesével, a MÁV Előre Foxconn pedig a FATUM-Nyíregyházával csap össze.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában