Úszás

2024.05.26. 22:31

Csillagszóró futamokkal ért véget a Csik Ferenc Emlékverseny

A legjobbaknak rendezett csillagszóró futamokkal zárult az 56. Csik Ferenc Emlékverseny harmadik, egyben utolsó napja.

Klein Péter Nándor

A régió legjobb úszó mellett és az ország különböző pontjáról érketett sportolók mellett ukrán és szlovák versenyzők is medencébe ugrottak az 56. Csik Ferenc Emlékversenyen. Az 1936-os berlini olimpia bajnokáról elnevezett megméretésen jobbára a feltörekvő generáció, a jövő ötkarikás bajnokai vettek részt, azonban egy olyan úszó is rajthoz állt, akinek minden vágya, hogy a soron következő, párizsi ötkarikás játékokon képviselje hazánkat. 

 

– Pont egy hónap van még hátra az olimpiai kvalifikációs időszakból, így számoltunk a kaposvári versennyel, főként az előfutam, döntős lebonyolítása miatt döntöttünk úgy az edzőmmel, hogy a két város közötti nagy távolság ellenére is elindulok rajta – mondta az ifjúsági Európa-bajnok, Sztankovics Anna, a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője. – A célom, hogy kijussak a nyári olimpiára, de tudom, nehéz helyzetben vagyok, mivel húsz év mellúszás után most ötven gyorsan próbálkozom. Ez egy új kihívás számomra, emiatt a következő egy hónapban minél jobb formába akarok kerülni, hiszen ezen a távon nüanszokon múlik csak az eredmény. 

Az 56. Csik Ferenc Emlékverseny 3. napjának somogyi dobogósai 

200 m pillangó. Férfi, C: 3. Varga Bence (Adorján). D: 2. Horváth Barnabás (NivoMed). C: 1. Varga Izabella (NivoMed), 2. Dömötör Zselyke (NivoMed). 


100 m gyors. Férfi, A: 1. Sárközi Szabolcs (KASI), 2. Lengyeltóti Bence (Adorján), 3. Vince Marcell (Adorján). B: 1. Kakuk Koppány Zéta (KASI). C: 1. Ságvári Ádám Károly (KASI). D: 3. Károly Keve (KASI). Női, A: 2. Király Flóra (KASI). B: 2. Pálca-Juhász Emese (KASI). C: 1. Gadányi Hédi (NivoMed), 2. Bátori Csilla (KASI). D: 3. Gasparics-Szigeti Lilla (KASI). 


50 m mell. Férfi, A: 3. Patakfalvi Áron (KASI). D: 3. Begovácz Péter (Adorján). E: 1. Hajnal Péter Barna (Adorján). Női, B: 2. Balan Csenge Kincső (Adorján). 


100 m hát. Férfi, C: 2. Ságvári Ádám Károly (KASI). D: 1. Detrich Viktor (NivoMed), 3. Szabó Zsombor (NivoMed). Női, A: 3. Bakó Luca (KASI). C: 1. Gadányi Hédi (NivoMed). D: 3. Gasparics-Szigeti Lilla (KASI). 


50 m pillangó. Férfi, B: 2. Gadányi Márk (NivoMed). D: 2. Tóth Medárd (Adorján). Női, C: 1. Bátori Csilla (KASI). 


200 m mell. Férfi, A: 2. Patakfalvi Áron (KASI). D: 2. Detrich Viktor (NivoMed), 3. Károly Keve (KASI). E: 1. Hajnal Péter Barna (Adorján). Női, B: 3.Gulyás Fanni (KASI). C: 1. Klujber Katrin Napsugár (NivoMed). D: 3. Gasparics-Szigeti Lilla (KASI). 


Csillagszóró futamok 

Férfi, 16 évnél idősebb: 1. Kakuk Koppány Zéta (KASI), 2. Sárközi Szabolcs (KASI), 3. Lengyeltóti Bence (Adorján). 
Férfi, 16 évnél fiatalabb: 1. Brands Marcell (PVM), 2. Ságvári Ádám Károly (KASI), 3. Szedlák Noé Zoltán (DSI). 
Női, 16 évnél idősebb: 1. Horváth Dóra (DSI), 2. Pálca-Juhász Emese (KASI), 3. Cibulková Martina (UK Lafranconi - SVK).
Női, 16 évnél fiatalabb: 1. Gadányi Hédi (NivoMed), 2. Kiss Zsófia (DSI), 3. Suiker Rachel (Vác). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában