Hírek

2005.06.04. 00:00

Az oltár túl messze van

Lassan halad a középületek akadálymentesítése. A helyzet az egyházi intézmények esetében sem jobb. A fővárosban mindössze harminc százalék a mozgáskorlátozottak által is látogatható templomok aránya.

Kiss Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="92"] A Rezső téren már akadálymentes a Magyarok Nagyasszonya templom
[/caption]Egy korábbi felmérés szerint a fővárosi templomoknak csak a harminc százalékába lehet bejutni kerekesszékkel. A helyzet vidéken még elkeserítőbb. Az egyházak elsősorban pénzhiánynyal indokolják a lemaradást. – Fontosnak és elengedhetetlennek tartjuk a templomok és más egyházi intézmények akadálymentesítését – mondta a Reggelnek Endrődy Zsuzsanna, a Katolikus Szeretetszolgálat vezetője. – Az egyházak ugyanakkor nagyon rossz állapotban kapták vissza az épületeiket. Ahol sikerült nagyobb átépítést elvégezni, ott minden esetben a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tették az épületeket. Az újonnan épülő templomok már eleve megfelelnek ennek az elvárásnak. Az egyházaknak azonban nincs külön forrásuk az akadálymentesítésre. Sokszor a fenntartásra sem jut elég pénz.

A református és az evangélikus egyháznál szintén döcögve haladnak az átalakításokkal. A saját források igénybevétele mellett pályázati pénzekből próbálják fedezni a költségeket. Erre azonban egyre kevesebb lehetőségük jut. Külön problémát jelentenek a műemléki védettség alatt álló templomok. Az ilyen épületek némelyikénél még akkor sem lehetne megoldani az akadálymentesítést, ha lenne erre a célra elkülönített pénz. – Vannak olyan épületek, melyeknél nem végezhető el az ilyen irányú átalakítás – mondta a Reggelnek Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke. – Egy nyolcszáz éves templom lépcsőjét nem lehet csak úgy lebetonozni. Még akkor sem, ha ez jelentené az akadálymentesítést. Ezt éppen a műemlék védelme érdekében nem lehet megtenni. Hiába szeretné ezt mindenki. A KÖH elnöke szerint minden egyes épületet egyedileg kell megvizsgálni. Csak ennek alapján dönthetik el a szakemberek, hogy hol és milyen megoldást kell alkalmazni a cél érdekében.

[caption id="" align="alignright" width="320"] A munkákat már az erre a területre szakosodott szakemeberek végzik el
[/caption]Az egyházak sokszor a hívők segítségével oldják meg a problémát. Ahol igény van rá, ott a segítő kezek emelik a templom belsejébe a kerekesszékeseket. Sok a tenni kész ember, de az egyházak is tudják, hogy ez nem jelentheti a végső megoldást. – Az akadálymentesítésre annak kell előteremtenie a pénzt, akinek tulajdonában áll az épület – mondta lapunknak Vágner Mária, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kommunikációs vezetője. Az esélyegyenlőségi törvény legújabb tervezetének értelmében 2010-ig az összes középületen el kell végezni a szükséges átalakítást. – Minden évben akadálymentesíteni kell egy bizonyos számú középületet. Idén százötven önkormányzati intézményre kerülhet sor. A közeljövőben megjelenő pályázat háromszáznyolcvanegymillió forintot biztosít a költségek fedezésére. Az egyházak azonban nem juthatnak ebből támogatáshoz – tette hozzá Vágner Mária.

Szakmérnökök készítik a különleges terveket

Az akadálymentesítéssel ma már külön szakemberek foglalkoznak. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szakmérnöki képesítést is lehet szerezni. A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány által alapított Esély 21 Kht. több szakembert is foglalkoztat. Ők bármely intézmény számára bármikor elvégzik az akadálymentesítés tervezését. Pályázataikon egyházi intézmények is részt vehetnek. Egy fennálló létesítménynél tízmillió forintból lehet elvégezni a szükséges átalakításokat. Kisebb középületeknél már három-négymillió forintból is jelentős eredményeket lehet elérni. Természetesen csak akkor, ha megfelelően előkészített tervek alapján végzik el a munkákat a szakemberek.

Ők bármely intézmény számára bármikor elvégzik az akadálymentesítés tervezését. Pályázataikon egyházi intézmények is részt vehetnek.

Egy fennálló létesítménynél tízmillió forintból lehet elvégezni a szükséges átalakításokat. Kisebb középületeknél már három-négymillió forintból is jelentős eredményeket lehet elérni. Természetesen csak akkor, ha megfelelően előkészített tervek alapján végzik el a munkákat a szakemberek. A Rezső téren már akadálymentes a Magyarok Nagyasszonya templom A munkákat már az erre a területre szakosodott szakemeberek végzik el -->

Ezek is érdekelhetik