Hírek

2006.03.20. 17:49

Brutálisan végzett feleségével

Vasárnap délelőtt egy családi veszekedést követően egy 37 éves férfi, O. S. kilenc késszúrással meggyilkolta a feleségét.

Máté Balázs

Simon László, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, eddig beszerzett adataik szerint a házaspár között már korábban is napirenden voltak a veszekedések. Olyannyira, hogy a férj többször el is költözött otthonról. Egy ilyen, ideiglenesnek mondható távozást követően tért haza vasárnap délelőtt otthonukba a 37 éves férfi. Úgy tűnt, hogy a három kiskorú gyermeküket nevelő házaspár között ezúttal szent lesz a béke, ám később mégis egészen másképp alakultak a dolgok. Veszekedni kezdtek, majd egyszer csak a férfi elővett egy kést, amellyel kilencszer megszúrta a feleségét. A döfések közül öt az asszony törzsét érte.


A fiatalasszonynak a támadás végén még maradt annyi ereje, hogy segítséget kérjen a szomszédoktól, a kiérkező mentősök azonban már nem tudtak segíteni rajta, belehalt súlyos sérüléseibe.
Simon László elmondta azt is, a ház udvarán több rokon – köztük a házaspár egyik gyermeke – is jelen volt a gyilkosság időpontjában. A szúrásokat azonban ők nem látták.


A férfi a bűncselekmény elkövetése után elmenekült, a rendőrök tegnap nagy erőkkel keresték. A nyomozók kérik, aki bármit tud a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható O. S. tartózkodási helyéről, hívja a 107-es segélyhívó telefonszámot. A hatóság értesítette a gyámhivatalt is, akik gondoskodnak a gyermekek elhelyezéséről.
Információink szerint a tragikus sorsú család ugyan elfogadható életkörülmények között élt. Úgy tudjuk, a gyanú szerint gyilkossá lett férfi nem volt alkoholista, és feltehetően vasárnap délelőtt sem volt ittas állapotban.

Ezek is érdekelhetik