Hírek

2006.03.29. 00:00

MDF: Mindhárom párt fejezze be a kampányt!

Bánky Bea

A kampány befejezésére szólítja fel az MDF mindhárom pártot – a Fideszt, az MSZP-t és az SZDSZ-t –, mivel szerinte túllépték az erre költhető 386 milliós keretet – jelentette be Herényi Károly frakcióvezető. A demokrata fórum szerint a Fidesz 951 millió forinttal vezeti a listát. Ezt az összeget tv- és rádióreklámokra, közterületi hirdetésekre, plakátokra, szórólapokra költötte el. Az MDF szerint a kormánypártok is megsértették a választási eljárásról szóló törvényt, mivel az MSZP kiadásai meghaladják a 682, az SZDSZ-é pedig 425 millió forintot. Az MDF szakértői egy televíziós nézettséggel foglalkozó cég adatbázisa alapján számolták ki a becsült összegeket. 
Nyakó István, az MSZP szóvivője kijelentette: pártja törvényesen és a hivatalos útnak megfelelően jár el a kampánypénzek elköltésében és elszámolásában, így választási kiadásaival is csak annak lezárultával számol el. A liberális párt is cáfolta, hogy a megengedettnél több pénzt költött volna el eddig kampányra. Horn Gábor szerint teljes kampányköltségük nem éri majd el a 350 millió forintot sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!